Nézetek
AdSense Ajánlók 2.0 és AdWords PPA hirdetések megszüntetése
Augusztus végével megszűnnek mind az AdSense Ajánlók, mind a PPA hirdetések az AdWords-ön belül, jelentették be 2008. június 30-án.
Először az AdSense Hivatkozók programot indították el, ami a Google különböző termékeinek illetve a Firefox böngészőnek szentelt Pay-per-action alapú hirdetések megjelenítésével nyújtott pénzkereseti forrást az AdSense megjelenítőknek. Ennek a programnak még semmi köze sem volt az AdWords hirdetőihez.
A későbbiekben kibővítették a Hivatkozók rendszerét és Ajánlások 2.0 néven bevezették úgy, hogy az AdSense megjelenítő webmesterek felhasználói felületükön már nemcsak a Google, hanem harmadik felek, konkrétan AdWords megjelenítők által létrehozott hirdetéseket is kiválaszthattak, melyek után csak akkor kaptak jutalékot, ha a hirdetésen keresztül érkezett látogató bizonyos dolgokat megtett a hirdető weboldalán: vásárolt, regisztrált, kitöltött egy űrlapot, stb. Magyar nyelven kevés ajánlat volt elérhető, például a Bookline online boltjában Könyv, CD, DVD vásárlás, a Voxinfo-tól cégkivonat vásárlás esetén lehetett párdolláros jutalékokat kapni.
Mindez az AdWords felületén is többfajta változást hozott magával. A kampányösszesítő lapon külön mezőben csoportosítva lehetett megtekinteni a PPA kampányokat, illetve a [Konverziókövetés]? aloldalon is többféle változás történt időközben. Az ilyen kampányokat ugyanis úgy lehetett indítani, hogy Konverziókövetést állítottunk be a céloldalon. Vagyis egy adott akció megtörténtét nyugtázó, pl. köszönőlapba kellett beilleszteni egy JavaScript kódot, ami "betelefonált" a Google szerverére, és jelezte, ha a hirdetés felől érkező látogató kitöltötte a vásárláshoz, regisztrációhoz stb. szükséges űrlapot, és a hirdető szervere nyugtázta az adatok bevitelét.
Azt, hogy miért szüntették meg az Ajánlásokat és a PPA kampányokat, arról szokás szerint csak meglehetősen homályos magyarázatokkal szolgált a Google, többek között az általa nemrég megvásárolt hirdetéskezelő cég rendszerének felhasználását. Valószínű azonban, hogy egyrészt nem várt nehézségekkel találkoztak a PPA alapú rendszer üzemeltetése közben, másrészt a vártnál kisebb volt a rendszer jövedelmezősége, ugyanis:
- Meglehetősen egyedi regisztrációs folyamatokat is meg lehetett adni, melyeket nehéz átlátni és leellenőrizni, erre pedig nyilván nincsen a Google-nek emberi erőforrása. Enélkül pedig akár olyan konverziót is meg lehetett adni, ami soha, vagy csak nagyon ritkán teljesül, és amíg erre fény derül, addig gyakorlatilag ingyen hirdethetett a hirdető.
- Az olyan jellegű konverzióknál, mint például regisztráció egy ingyenes termékre, tehát ahol nem állt fizetés a konverzió mögött, sokkal nehezebb az esetleges visszaéléseket felderíteni, illetve míg egy adott weboldalon megjelenő kattinás alapú hirdetések esetén az AdSense csaló nem tudhatta, hogy a kattintással mekkora bevétele származhat, addig a PPA hirdetéseknél ez nyilvánvaló volt. Ráadásul ez nagyobb volt sok esetben, mint a szokásos kattintásért járó összegek, és ennek érdekében akár nagyobb, ezért nehezen leleplezhető erőfeszítéseket is érdemes volt megtenni.
- Relatív kevés olyan weboldal van, ahol úgy alakították ki az oldalakat, hogy konverziós célokat lehessen definiálni, ezért az AdWords hirdetők csak egy kis hányada élt a lehetőséggel. Ezt mutatja a magyar helyzet is, ahol 4-5 magyarországi hirdető ajánlatánál sohasem volt több elérhető.
Sajnos a PPA hirdetések helyébe részben belépő új ajánlat, a [Google Affiliate Network]? (http://www.google.com/ads/affiliatenetwork/ ) csak részben helyettesíti a régi PPA hirdetéseket, mivel kizárólag USA-béli hirdetők számára elérhető, az amerikai piacra koncentrál tehát. Pedig a PPA hirdetések igen hasznosak voltak, különösen olyan, nagyobb országokban, nyelvi piacokon, ahol relatív magas a klikkcsalás aránya, mert segítségükkel lényegesen olcsóbban lehetett hirdetni.
A Pay-per action alapú hirdetések azonban nem tűnnek el teljesen az AdWords rendszeréből, hiszen a Conversion Optimizer segítségével már nem klikk, hanem konverzió alapon lehet licitálni. Várhatólag ezt a rendszert fogja továbbfejleszteni a Google, hiszen alapjában véve a pay-per-action modell hasznosabb a hirdetők számára.
Csalás? -- Sat, 12 Jul 2008 08:09:06 -0400 reply
Nos, egyéni tapasztalatom az volt, hogy egy ismerősömmel megkértem hogy kattintson egy hirdetésre egy adott időpontban, és úgy vettem észre, a google NEM számolta el. Tehát lenyelte. Lemerném fogadni, hogy a hirdetőtől meg levonta. Megkértem más haverjaimat is, hogy próbálják ki. Hát csak minden 2ik kattintót számoltak el nálam. Ez strici cég a google. Ezé is csődölhettek be ilyen téren merem állítani. A hirdetőtők túl sok kattintást (alaptalanúl, mert ő hogy tudná visszanézni, hogy nem google generált kattintásról volt szó?) vontak le. Van szerencsére alternatíva...:D
re: Csalás? -- Sat, 12 Jul 2008 10:15:41 -0400 reply
Ez az év hozzászólása, minden pontja vicces. :) Csalsz, és ezek után te vádolod a Google-t csalással.. :) Nem gondolod, hogy talán azért nem számolják el, mert nagyon gyanús volt, hogy nem volt szabályos a klikkelés. És még azt is megjegyezném, hogy nem azonnal számolja el, hanem órákkal később.. Én elégedett vagyok a havi ezer dollárral, te keress alternatívákat, amik tizedannyit fizetnek, de a csalókat ott se szeretik.. Hogy a Google becsődől.. :) nézd már meg az éves mérlegét, és hogy ebből mennyi az AdWords/Adsense bevétel..
re: Csalás? -- Tue, 22 Jul 2008 14:50:59 -0400 reply
Whááááááááááá.
A webni.innen.hu lassan nyugdíjba vonul.
Kérlek, hozzászólásodat inkább az oldalgazda.hu/forum oldalon tedd meg,
kiváltképp, ha OldalGazdától szeretnél választ várni és nem egy korábbi hozzászólásra válaszolsz.