changed:
-
Új, egyszerűbb, gyorsabb, olcsóbb kifizetési mód
Az elektronikus átutalás segítségével a magyarországi AdSense ügyfelek magyarországon vezetett forintszámlájukra utaltathatják át bevételeiket. Ehhez először meg kell adni a választott számla alapadatait, melyre 10 napon belül kisösszegű tesztátutalást fog küldeni a Google: ha megérkezett az átutalás, akkor mód van az újonnan beállított kifizetési mód működésének leellenőrzésére, az átutalt összeg nagyságának megadásával (forintban). Ettől kezdve várhatjuk a leellenőrzött bankszámlára a bevételek tényleges átutalásának megérkezését.
Néhányan már 2006. októberében jelentették, hogy az AdSense kezelőfelületre belépve, a "Fiókom" fül alatt a "Kifizetés részletei" opcióra klikkelve immár elektronikus átutalást is lehet választani. Sokaknak sikerült is elvégezniük a tesztátutalást, azonban az aktuális bevételek kifizetésének esedékessége előtti napokban visszállt a számlájuk a csekkes kifizetés opcióra, majd a megadott és leellenőrzött számlák "Jóváírás sikertelen" státuszba kerültek.
2007. augusztusában azonban néhány felhasználónál újból feltűnt az átutalás lehetősége, sőt a hozzászólások szerint egyeseknek már meg is érkezett az átutalás. Továbbra sem történt meg a magyarországi átutalás lehetőségének hivatalos bejelentése, ezzel együtt a minden felhasználó számára történő általános bevezetése.
From unknown Mon Sep 18 07:12:30 -0500 2006
From:
Date: Mon, 18 Sep 2006 07:12:30 -0500
Subject: mezo kitoltes
Message-ID: <20060918071230-0500@webni.innen.hu>
A bankszamla szamhoz szerintetek mit kell irni? A 3x8 jegyet?
Es a bankkod es bank fiok kodhoz?
Koszi Psimagan
From unknown Mon Sep 18 07:16:58 -0500 2006
From:
Date: Mon, 18 Sep 2006 07:16:58 -0500
Subject: Re: mezo kitoltes
Message-ID: <20060918071658-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060918071230-0500@webni.innen.hu>
Én azt ókumláltam ki, hogy az első nyolc szám az a bankfiók kódja, a második két nyolcas számcsoport meg a számlaszámod. Ennek megfelelően a számlaszám rovatba a második és a harmadik számnyolcast írtam be, az bankfiók kódja rovatba pedig az első számnyolcast. Meglátjuk, mi fog kisülni belőle... Meg kellene kérdezni az AdSense supportot, csak lusta vagyok.
From unknown Mon Sep 18 10:29:04 -0500 2006
From:
Date: Mon, 18 Sep 2006 10:29:04 -0500
Subject: hitetlen
Message-ID: <20060918102904-0500@webni.innen.hu>
nézem nézem, de én se tudok rájönni, mit hová.
de kétértelmű
From unknown Mon Sep 18 12:38:37 -0500 2006
From:
Date: Mon, 18 Sep 2006 12:38:37 -0500
Subject: 2x8 szam
Message-ID: <20060918123837-0500@webni.innen.hu>
A KHs bankszamlaszamom scak 2x8 szamu, remelem ilyenre lesz megoldas.
From unknown Mon Sep 18 15:25:08 -0500 2006
From:
Date: Mon, 18 Sep 2006 15:25:08 -0500
Subject: 2x8 szam
Message-ID: <20060918152508-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060918123837-0500@webni.innen.hu>
A 2X8 as formátumnál a 3. nyolc számjegy 00000000,
From unknown Tue Sep 19 02:46:03 -0500 2006
From:
Date: Tue, 19 Sep 2006 02:46:03 -0500
Subject: bevaltas
Message-ID: <20060919024603-0500@webni.innen.hu>
OTP nel is simman belehet valtani a google csekket nem szamitanak fel semmi koltseget nekem tegnap 211 Ft os arfolyamon vettek meg a csekkem.
From unknown Tue Sep 19 04:25:12 -0500 2006
From:
Date: Tue, 19 Sep 2006 04:25:12 -0500
Subject: hol van ez?
Message-ID: <20060919042512-0500@webni.innen.hu>
nézem a kifizetési módot, de nálam továbbra is a kétféle csekk látszik...
hmm de remek lesz, ha utalni is tudnak :)
From unknown Tue Sep 19 05:46:26 -0500 2006
From:
Date: Tue, 19 Sep 2006 05:46:26 -0500
Subject: hol van ez?
Message-ID: <20060919054626-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060919042512-0500@webni.innen.hu>
Ezekszerint nem mindenkinek látszik ez az új opció?
From unknown Tue Sep 19 16:44:17 -0500 2006
From:
Date: Tue, 19 Sep 2006 16:44:17 -0500
Subject: nem látszik
Message-ID: <20060919164417-0500@webni.innen.hu>
Mondjuk még most várom a pin-es levelet... már egyszer küldték, csak tévedésből viszaküldték
From unknown Thu Sep 21 02:45:40 -0500 2006
From:
Date: Thu, 21 Sep 2006 02:45:40 -0500
Subject: nekem már el is küldték az számlaellenőrző utalást
Message-ID: <20060921024540-0500@webni.innen.hu>
Mai nappal megérkezett a hétfőn megadott számlámra az utalás, és az elküldött összeg megadásával sikeres lett a számla ellenőrzése, tehát mehet majd a kifizetés a következő periódusban :)
From unknown Thu Sep 21 03:02:14 -0500 2006
From:
Date: Thu, 21 Sep 2006 03:02:14 -0500
Subject: nekem már el is küldték az számlaellenőrző utalást
Message-ID: <20060921030214-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060921024540-0500@webni.innen.hu>
Nekem is most jott meg. Ha jol szamolom ez 2 nap. Ha a penz is ilyen gyorsan fog jonni annak nagyon fogok orulni :) , es vegre nem kell a bankba maszkalni a penzert.
Psimagan
From unknown Thu Sep 21 03:20:04 -0500 2006
From:
Date: Thu, 21 Sep 2006 03:20:04 -0500
Subject:
Message-ID: <20060921032004-0500@webni.innen.hu>
Sziasztok!
Nekem HVB banknál van számlám, van valaki, aki ennél a banknál van, és sikerült az utalás?
Köszönöm!
From OldalGazda Thu Sep 21 03:40:16 -0500 2006
From: OldalGazda
Date: Thu, 21 Sep 2006 03:40:16 -0500
Subject: re: HVB bank
Message-ID: <20060921034016-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060921032004-0500@webni.innen.hu>
Az alábbiak alapján adtad meg a számlaszámot? (ha nem, akkor lehet, az a baj.)
* a magyarországi bankszámlaszámodból (nem IBAN kód, meg ilyesmi!) az első nyolc szám az a bankfiók kódja, a második két nyolcas számcsoport meg a számlaszám
From unknown Thu Sep 21 03:43:11 -0500 2006
From:
Date: Thu, 21 Sep 2006 03:43:11 -0500
Subject:
Message-ID: <20060921034311-0500@webni.innen.hu>
Bakfiok kód helyesen adtam meg - az első nyolc számot
Számlaszámhoz 3xnyolcas számcsoportot adtam meg - ez gond lehet, hogy az első nyolc számot is megadtam a számlaszámhoz?
From OldalGazda Thu Sep 21 03:46:10 -0500 2006
From: OldalGazda
Date: Thu, 21 Sep 2006 03:46:10 -0500
Subject: re 2: HVB bank
Message-ID: <20060921034610-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060921034016-0500@webni.innen.hu>
Az általam leírt módon megadott adatok biztos, hogy eredményre vezetnek. Elképzelhető, hogyha belekeverted a számlaszámodba a bankfiók kódját is (tehát 3 számnyolcast adtál meg), akkor nem fog működni a dolog. Vérmérséklet szerint szerintem vagy várj még egy kicsit, vagy próbáld meg úgy megadni a számlaszámot, ahogy mi csináltuk.
From unknown Thu Sep 21 04:02:54 -0500 2006
From:
Date: Thu, 21 Sep 2006 04:02:54 -0500
Subject: HVB BANK
Message-ID: <20060921040254-0500@webni.innen.hu>
Azért adtam meg a 3*8 számot, mert annyit lehet beírni.
Úgy gondolom, ha csak a 2*8 számsor írható be, akkor nem lehetne,24 számot beírni.
A bankfiok kódnál is csak 8 számot lehetett írni.ú
Rosszul gondolom?
Megkérdeztem a googles emberkéket, ha válaszólnak kiderül.
From unknown Thu Sep 21 06:35:43 -0500 2006
From:
Date: Thu, 21 Sep 2006 06:35:43 -0500
Subject: milyen arfolyamon fogjak valtani?
Message-ID: <20060921063543-0500@webni.innen.hu>
Errol tud valaki valamit? A mi bankunk valamelyik rafolyama, vagy egyben konvertaljak es utana forintba utaljak? Van aki egyebkent nem forint szamlat adott meg?
Koszi Psimagan
From unknown Thu Sep 21 07:39:33 -0500 2006
From:
Date: Thu, 21 Sep 2006 07:39:33 -0500
Subject: Magyarba is utalnak?
Message-ID: <20060921073933-0500@webni.innen.hu>
Most akkor mar utalnak ide magyar bankokba is, vagy amikrol beszeltek, ezek mind kulfoldi bankok?
From unknown Thu Sep 21 07:45:01 -0500 2006
From:
Date: Thu, 21 Sep 2006 07:45:01 -0500
Subject: Re: Magyarba is utalnak?
Message-ID: <20060921074501-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060921073933-0500@webni.innen.hu>
Igen, magyarországi bankokról és bankszámlákról van szó.
From unknown Wed Sep 27 05:08:37 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:08:37 -0500
Subject: cib
Message-ID: <20060927050837-0500@webni.innen.hu>
kapott valaki magyar cib bankos szamlara is teszt utalast? nekem 3. napja nem jott semmi.
From unknown Wed Sep 27 05:13:12 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:13:12 -0500
Subject: cib
Message-ID: <20060927051312-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927050837-0500@webni.innen.hu>
szerintem ráérsz még egy kicsit. Én mondjuk raiffeisen-es számlára kaptam az utalást.
From unknown Wed Sep 27 05:15:02 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:15:02 -0500
Subject: HVB Bank - utalás
Message-ID: <20060927051502-0500@webni.innen.hu>
Sziasztok!
Jöttem megosztani a jó hírt, HVB Banknál van számlám, és a teszt utalás megtörtént ( 7 nap után ).
Visszaigazoltam, és most már utalni fogják a pénzt:))
From unknown Wed Sep 27 05:17:04 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:17:04 -0500
Subject: Re: cib
Message-ID: <20060927051704-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927050837-0500@webni.innen.hu>
Nekem CIB-re jott. 2 nap alatt itt volt.
Psimagan
From unknown Wed Sep 27 05:19:08 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:19:08 -0500
Subject: Visszaigazolás
Message-ID: <20060927051908-0500@webni.innen.hu>
Pontosan hogy kell visszaigazolni, ha megjött a teszt utalás? Emlékszem, hogy szükség van erre, de nem találom.
From unknown Wed Sep 27 05:27:17 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:27:17 -0500
Subject:
Message-ID: <20060927052717-0500@webni.innen.hu>
Lépésről lépésre: Fiókom - Kifizetés részletei [szerkesztés]- szerkesztésbe belépsz - kijelölöd a számlaszámot - folytatás gomb - és itt
már látni fogod hová kell írni az utalt összeget.
From unknown Wed Sep 27 05:27:48 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:27:48 -0500
Subject: Re: Visszaigazolás
Message-ID: <20060927052748-0500@webni.innen.hu>
Lépésről lépésre: Fiókom - Kifizetés részletei [szerkesztés]?- szerkesztésbe belépsz - kijelölöd a számlaszámot - folytatás gomb - és itt már látni fogod hová kell írni az utalt összeget.
From unknown Wed Sep 27 05:28:53 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:28:53 -0500
Subject: Csakcsekk
Message-ID: <20060927052853-0500@webni.innen.hu>
Nekem nincs lehetőség az átutalás választására, csak csekket választhatok. :-(
Mi lehet az oka?
From unknown Wed Sep 27 05:41:54 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:41:54 -0500
Subject: Re: Visszaigazolás
Message-ID: <20060927054154-0500@webni.innen.hu>
Köszönöm, sikerült. Nem jöttem volna rá.
From unknown Wed Sep 27 05:43:24 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:43:24 -0500
Subject: Re: Visszaigazolás
Message-ID: <20060927054324-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927054154-0500@webni.innen.hu>
Szívesen máskor is!
From unknown Wed Sep 27 05:44:27 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:44:27 -0500
Subject: Csakcsekk
Message-ID: <20060927054427-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927052853-0500@webni.innen.hu>
Ez csak teszt időszak, x embernek lehet csak, ha jól tudom
From unknown Wed Sep 27 05:54:30 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 05:54:30 -0500
Subject: Csakcsekk
Message-ID: <20060927055430-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927054427-0500@webni.innen.hu>
En meg y lettem...
Értem.
Köszi.
From unknown Wed Sep 27 06:05:09 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 06:05:09 -0500
Subject: Re:Csakcsekk
Message-ID: <20060927060509-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927054427-0500@webni.innen.hu>
Hmm... vajon tényleg nem mindenki élhet ezzel a lehetőséggel? Mióta van meg az AdSense számlád? Megkaptad már emailban és beütötted már a PIN kódodat? Ugye Magyarországot adtad meg, amikor jelentkeztél az Adsense rendszerbe?
Köszi: JJózsef
From unknown Wed Sep 27 06:11:02 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 06:11:02 -0500
Subject: Re:Csakcsekk
Message-ID: <20060927061102-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927060509-0500@webni.innen.hu>
Nekem sem él a lehetőség, igaz nem ugrottam rá egyből.
Számlám vagy 2 éve van és csekkeket is kaptam már, szóval szerintem véletlenszerű.
harzol
From unknown Wed Sep 27 06:16:11 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 06:16:11 -0500
Subject: Re:Csakcsekk
Message-ID: <20060927061611-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927061102-0500@webni.innen.hu>
E-mailt kaptam, pin levélben érkezik ha jól tudom, de még nem jött meg.
Kb 3/4 éves a regisztrációm, több mint 100 dolcsim van.
Szóval csak a pin hiányzik...
From unknown Wed Sep 27 06:25:36 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 06:25:36 -0500
Subject: Re:Csakcsekk
Message-ID: <20060927062536-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927061611-0500@webni.innen.hu>
Magyarország nem szerepel az átutalásos országok között!
https://www.google.com/support/adsense/bin/answer.py?answer=15827&topic=147
Jön valakinek átutalással pénze úgy hogy magyarországot adott meg kifizetőhelynek?
From unknown Wed Sep 27 06:33:53 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 06:33:53 -0500
Subject: Re:Csakcsekk
Message-ID: <20060927063353-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927062536-0500@webni.innen.hu>
Kérlek, olvasd el a bejegyzést figyelmesen. (Első bekezdés második mondatát pedig kifejezetten.)
From unknown Wed Sep 27 06:37:45 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 06:37:45 -0500
Subject: Re:Csakcsekk
Message-ID: <20060927063745-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927063353-0500@webni.innen.hu>
Hiába olvasom itt hogy igen, ha a google meg azt írja hogy nem...
Nem szerepel az átulalásos orik között Magyarország.
From unknown Wed Sep 27 13:36:06 -0500 2006
From:
Date: Wed, 27 Sep 2006 13:36:06 -0500
Subject: Re:Csakcsekk
Message-ID: <20060927133606-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927063745-0500@webni.innen.hu>
Csak néhány mázlista került bele első körben... bár ha beirom a pin-t nem tudom változik-e a helyzet.
From unknown Thu Sep 28 02:24:47 -0500 2006
From:
Date: Thu, 28 Sep 2006 02:24:47 -0500
Subject: Re:Csakcsekk
Message-ID: <20060928022447-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060927060509-0500@webni.innen.hu>
4 honapja kb, Magyarorszag volt megadva es igen kaptam mar pint leveleben.
From OldalGazda Thu Sep 28 02:52:42 -0500 2006
From: OldalGazda
Date: Thu, 28 Sep 2006 02:52:42 -0500
Subject: Re:Csakcsekk
Message-ID: <20060928025242-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20060928022447-0500@webni.innen.hu>
Hm... Köszi a választ! akkor ezek szerint nem mindenki számára él még ez a lehetőség. Gondolom, ún. tesztidőszak van akkor. Mivel az első elektronikus kifizetések leghamarabb október 15-e után fognak elkezdődni, ezért valószínűsítem, hogy egy-két hónapot várni kell majd arra, hogy hivatalosan is bejelentség/elérhetővé tegyék mindenki számára.
Üdv: JJózsef
From unknown Mon Oct 2 04:57:34 -0400 2006
From:
Date: Mon, 02 Oct 2006 04:57:34 -0400
Subject: Megjelent az Elektronikus átutalás
Message-ID: <20061002045734-0400@webni.innen.hu>
Ez az én napom :D
Ma reggel megjelent a banki átutalás lehetősége és megjött a pin kód is :D
From unknown Mon Oct 2 07:33:36 -0400 2006
From:
Date: Mon, 02 Oct 2006 07:33:36 -0400
Subject: Megjelent az Elektronikus átutalás
Message-ID: <20061002073336-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061002045734-0400@webni.innen.hu>
Szintén ma oldódott meg nekem is a csakcsekk problémám.
Megjött a pin, beírtam és rögtön volt átutalásra lehetőség.
Valószínűsítem, hogy a pin hiánya okozta azt, hogy csak a csekkes fizetést választhattam, és nem volt átulalásos lehetőségem.
From unknown Mon Oct 2 08:07:53 -0400 2006
From:
Date: Mon, 02 Oct 2006 08:07:53 -0400
Subject: Megjelent az Elektronikus átutalás
Message-ID: <20061002080753-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061002073336-0400@webni.innen.hu>
Előbb láttam az átutalást és aztán írtam be a pint. Lehet ma szélesebb körben nyitották....
From unknown Mon Oct 2 13:30:48 -0400 2006
From:
Date: Mon, 02 Oct 2006 13:30:48 -0400
Subject:
Message-ID: <20061002133048-0400@webni.innen.hu>
milyen PIN-t kaptatok ti meg ?
From unknown Mon Oct 2 17:41:36 -0400 2006
From:
Date: Mon, 02 Oct 2006 17:41:36 -0400
Subject:
Message-ID: <20061002174136-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061002133048-0400@webni.innen.hu>
a cím visszaigazoló levlapot
From unknown Tue Oct 3 00:37:58 -0400 2006
From:
Date: Tue, 03 Oct 2006 00:37:58 -0400
Subject:
Message-ID: <20061003003758-0400@webni.innen.hu>
ha ilyet nem kaptam még attól függetlenűl tudok számlára utalni ?
csakmert ott az opció meg minden, csak még levelet nem küldött a gugli...
From unknown Tue Oct 3 12:08:54 -0400 2006
From:
Date: Tue, 03 Oct 2006 12:08:54 -0400
Subject: átutalás
Message-ID: <20061003120854-0400@webni.innen.hu>
Van egy kis gondom. Már régebben is próbáltam megadni a bankszámlaszámomat külföldi cégeknél, ahol szintén egy kis összeggel történt a leellenőrzés mint itt. Nem sikerült azonban egyik esetben sem az ellenőrzés. OTP-s számlám van. A kb 1 dollárnak megfelelő összeget átutalták és vissza kellett volna igazolnom hogy pontosan hány dollár volt az. Azonban az OTP-nél már forintban jelent meg az összeg. Nem sikerült kiderítenem sehogyan sem hogy pontosan hány dollárrol volt szó, pedig már minden szinten kérdezősködtem az OTP-nél. Így természetesen nem sikerült a leellenőrzés sem.
Van valakinek ezzel kapcsolatban tapasztalata, vagy próbálkozzak más számlával?
From unknown Tue Oct 3 16:29:37 -0400 2006
From:
Date: Tue, 03 Oct 2006 16:29:37 -0400
Subject: Re: átutalás
Message-ID: <20061003162937-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061003120854-0400@webni.innen.hu>
Ne aggódj, a forint-dollár váltás miatt, mert forintban utalnak és forintban is kell megadjad az összeget, úgyhogy emiatt nem lehet hiba a folyamatban.
From unknown Wed Oct 4 14:40:52 -0400 2006
From:
Date: Wed, 04 Oct 2006 14:40:52 -0400
Subject: Sikerült beállítanom az átutalás módját
Message-ID: <20061004144052-0400@webni.innen.hu>
Látom, más is küzdött, ezért leírom a tapasztalatom.
Nekem Budapest Bank folyószámlám van (számlaszám
háromszor 8 karakter tagolású: xxxxxxxx-xxxxxxxx-xxxxxxxx,
ebből az első a csoport a *bankazonosító* kód,
a második és harmadik csoport a *bankszámla azonosító*,
ez nem volt egyértelmű a megadáskor, erre figylejetek).
Ma reggel jött az SMS, hogy a GOOGLE ADSENSE
próbautálást végzett, ellenőrzendő a számlaszámot
(ezt írták is).
Most este visszaírtam az ellenőrző összeget Ft-ban,
például: 123,00 formátum kell, szóval a végére két
nulla, és onnan már elfogadja alapértelmezett kifizető számlának.
Kifizetés részletei [szerkesztés]
Kifizetés típusa: Elektronikus átutalás
Pénznem: magyar forint
Üdv: BendePapi
[http://iwiw.blogter.hu]
Tegyük jobbá az iWiW-et projekt! ;-)
From unknown Thu Oct 5 11:09:25 -0400 2006
From:
Date: Thu, 05 Oct 2006 11:09:25 -0400
Subject: Koszi
Message-ID: <20061005110925-0400@webni.innen.hu>
Koszi a tapasztalatod, nekem segitett, nem tudtam mi az a bankazonosito
mostmar csak varok hogy jojjon a kissebb osszeg? Mennyire szamitsak 1000, 2000 esetleg 3000 dolar :-)?
From unknown Fri Oct 6 03:47:19 -0400 2006
From:
Date: Fri, 06 Oct 2006 03:47:19 -0400
Subject: Koszi
Message-ID: <20061006034719-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061005110925-0400@webni.innen.hu>
Egy-két dollár körüli összeg lesz az szerintem. Tehát csak jelképes. Ennek tényleg csak az a funkciója, hogy leellenőrizzék, hogy jó helyre utalták-e el a pénzt.
From unknown Fri Oct 6 15:36:27 -0400 2006
From:
Date: Fri, 06 Oct 2006 15:36:27 -0400
Subject: help
Message-ID: <20061006153627-0400@webni.innen.hu>
Bankszámlaszám < ide adom meg a 8x8-as számot ? (OTPs vagyok)
Bank és bankfiók kód: < ide mit adjak meg ?
From unknown Sun Oct 8 05:42:13 -0400 2006
From:
Date: Sun, 08 Oct 2006 05:42:13 -0400
Subject: Re: help
Message-ID: <20061008054213-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061006153627-0400@webni.innen.hu>
kérdezd meg az OTP-t, hogy a számlaszámod melyik része adja meg a bankfiók kódját, illetve melyik része az, ami a számlaszámod. Mintha valaki mondta volna már itt, hogy ha csak kétszer 8 számjegy a számlaszámod, akkor az első számnyolcas a bankfiók kódja, a második számnyolcas plusz nyolc darab nulla pedig a számlád száma.
From unknown Sun Oct 8 07:33:47 -0400 2006
From:
Date: Sun, 08 Oct 2006 07:33:47 -0400
Subject: Re: help
Message-ID: <20061008073347-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061006153627-0400@webni.innen.hu>
Az OTPnel az elso 8 jegy bankkod, a masodik 8 meg a szamlaszam.
Psimagan
From unknown Tue Oct 10 09:32:10 -0400 2006
From:
Date: Tue, 10 Oct 2006 09:32:10 -0400
Subject: yuhey
Message-ID: <20061010093210-0400@webni.innen.hu>
Ellenorzo osszeg nem erte el nalam a 100 Ft-ot :-)
agyon kivancsi leszek 15-e utan mikorjon meg a penzem, alig varom.
Az miert van, hogy a bankszamlaszam utolso 4 szamjegye kivetelevel mind ki van csillagozva? Az csak jo ha mindenki latna, max utalni tudnak ra.
From unknown Tue Oct 10 11:31:12 -0400 2006
From:
Date: Tue, 10 Oct 2006 11:31:12 -0400
Subject: Re: yuhey
Message-ID: <20061010113112-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061010093210-0400@webni.innen.hu>
Arra en is kivancsi leszek mikor jon meg a le, meg arra is milyen arfolyamon.
Psimagan
From unknown Tue Oct 10 11:52:42 -0400 2006
From:
Date: Tue, 10 Oct 2006 11:52:42 -0400
Subject: sunya
Message-ID: <20061010115242-0400@webni.innen.hu>
Ft
From unknown Tue Oct 10 16:42:08 -0400 2006
From:
Date: Tue, 10 Oct 2006 16:42:08 -0400
Subject: Számlanév
Message-ID: <20061010164208-0400@webni.innen.hu>
Sziasztok!
Meg kell adni egy számlanevet is, de az a bajom, hogy én nem tudom mi a számlám neve!
OTP-s vagyok!
Meg tudná valaki mondani, hogy hol tudom megnézni mi a számlám "neve"?
From unknown Wed Oct 11 00:01:25 -0400 2006
From:
Date: Wed, 11 Oct 2006 00:01:25 -0400
Subject: sunya
Message-ID: <20061011000125-0400@webni.innen.hu>
lényegtelen, az csak neked egy segítség, hogy tudd hogy ki küldte a zsét
From unknown Wed Oct 11 01:18:07 -0400 2006
From:
Date: Wed, 11 Oct 2006 01:18:07 -0400
Subject: Re: Számlanév
Message-ID: <20061011011807-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061010164208-0400@webni.innen.hu>
A te eletedet konnyiti meg, ha modjuk azt a nevet adod, hogy otps szamlam, mert ha tobb szamlat is beallitasz (mert lehet), akkor igy konnyebben tudod ha valtani akarsz, hogy melyiket allitsd be.
Psimagan
From unknown Wed Oct 11 01:58:47 -0400 2006
From:
Date: Wed, 11 Oct 2006 01:58:47 -0400
Subject: Re: Számlanév
Message-ID: <20061011015847-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061011011807-0400@webni.innen.hu>
Szóval ez a "számlanév" nem olyan amit a bankban a számlámhoz állítok be hanem az adsense-n bellül adhatok egy nevet a számlámnak?
From unknown Wed Oct 11 03:33:52 -0400 2006
From:
Date: Wed, 11 Oct 2006 03:33:52 -0400
Subject: Re: Számlanév
Message-ID: <20061011033352-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061011015847-0400@webni.innen.hu>
Igen.
Psimagan
From unknown Wed Oct 11 11:24:20 -0400 2006
From:
Date: Wed, 11 Oct 2006 11:24:20 -0400
Subject: Jelentés kezelő
Message-ID: <20061011112420-0400@webni.innen.hu>
Sziasztok!
Ez a lehetőség van akinek működik?
Én beirtam email cimet, mégsem kapom meg a jelentést e-mailban.
Köszönöma segítséget!
From unknown Thu Oct 12 04:17:25 -0400 2006
From:
Date: Thu, 12 Oct 2006 04:17:25 -0400
Subject: Jelentés kezelő
Message-ID: <20061012041725-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061011112420-0400@webni.innen.hu>
Szia!
Először a Jelentések/Részletes jelentések aloldalon meg kell adjál egy egyedi jelentést, rá kell klikkeljél a "jelentés megjelenítése" gombra, majd a részletes adatok listája felett megjelenő "egyedi jelentés mentése" mező segítségével rögzítsd a jelentést. Ekkor, ha visszamész, a jelentés kezelő aloldalra, akkor ott már meg fog jelenni a listában az imént mentett egyedi jelentés, ahol tudod állítani, hogy milyen gyakorisággal, milyen formátumban, milyen címre küldje a jelentést.
Te megcsináltad mindezt? Ugyanis ez nem magától értetődő...
Üdv: JJózsef
From unknown Thu Oct 12 09:09:01 -0400 2006
From:
Date: Thu, 12 Oct 2006 09:09:01 -0400
Subject: Jelentés kezelő
Message-ID: <20061012090901-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061012041725-0400@webni.innen.hu>
Köszönöm a segítséget!
Sikerült a beállitás, de sok minden más is sikerült, amit ennek az oldal létezésének köszönhetek!
From OldalGazda Thu Oct 12 09:18:55 -0400 2006
From: OldalGazda
Date: Thu, 12 Oct 2006 09:18:55 -0400
Subject: Jelentés kezelő
Message-ID: <20061012091855-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061012090901-0400@webni.innen.hu>
Szívesen, máskor is!
From unknown Thu Oct 12 14:48:38 -0400 2006
From:
Date: Thu, 12 Oct 2006 14:48:38 -0400
Subject: Kifizetés előzmények
Message-ID: <20061012144838-0400@webni.innen.hu>
Látszik valahol a rendszerben, hogyha utalás történik?
Hol látom, hogy hány $t utaltak ki?
Ma aktiváltam a számlaszámomat :D
From unknown Thu Oct 12 18:41:23 -0400 2006
From:
Date: Thu, 12 Oct 2006 18:41:23 -0400
Subject: Valaki
Message-ID: <20061012184123-0400@webni.innen.hu>
Mondjuk így első hallásra nem hangzik túl jól hogy aki már több éve adsense tag várnia kell erre az utalásos menüre, aki meg most kezdte, használhatja. De úgy is lehet nézni, hogy bénázzanak kezdetben az újak, míg kialakul a dolog, majd szólunk a többieknek ha minden ok:)
From unknown Fri Oct 13 02:48:33 -0400 2006
From:
Date: Fri, 13 Oct 2006 02:48:33 -0400
Subject: Re: Valaki
Message-ID: <20061013024833-0400@webni.innen.hu>
Tavaly július óta vagyok Adsense tag,de nekem is felajánlották az utalást. Igaz, még csak a teszt összeg érkezett meg.
From unknown Fri Oct 13 05:56:31 -0400 2006
From:
Date: Fri, 13 Oct 2006 05:56:31 -0400
Subject: Mikrra jön meg az utalás?
Message-ID: <20061013055631-0400@webni.innen.hu>
Azt tudja valaki, hogy kb mikor fog megjönni az első tényleges kifizetés a számlámra?
Már megvan a 100$, és a bankszámlaszámom is visszaigazoltam!
?
From OldalGazda Fri Oct 13 06:28:28 -0400 2006
From: OldalGazda
Date: Fri, 13 Oct 2006 06:28:28 -0400
Subject: Re: Mikrra jön meg az utalás?
Message-ID: <20061013062828-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061013055631-0400@webni.innen.hu>
Szerintem még senki sem tudhatja, mert ilyenre még nem volt precedens. Abban biztos lehetsz, hogy mihelyst megérkezik egy pár ember számlájára az utalás, arról ezen az oldalon hallani fogsz. (15-e utánra várható valamikorra egyébként).
Üdv: JJózsef
From OldalGazda Sun Oct 15 16:06:37 -0400 2006
From: OldalGazda
Date: Sun, 15 Oct 2006 16:06:37 -0400
Subject: Hivatalos bejelentés három új országról
Message-ID: <20061015160637-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061013062828-0400@webni.innen.hu>
Érdekes, hogy a hivatalos bejelentés az átutalás bevezetéséről csak Csehországot, Szlovákiát és Finnországot említi meg:
http://adsense.blogspot.com/2006/10/eft-available-in-three-new-countries.html
Másik érdekesség, hogy én meg voltam győződve arról, hogy hetekkel ezelőtt beállítottam az online átutalást az adminisztrációs felületen, erre ma azt láttam, hogy csekkes átutalásra volt állítva ez az opció...
From unknown Sun Oct 15 16:11:08 -0400 2006
From:
Date: Sun, 15 Oct 2006 16:11:08 -0400
Subject: Re: Hivatalos bejelentés három új országról
Message-ID: <20061015161108-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061015160637-0400@webni.innen.hu>
Nekem is vissza allt csekkre. Most beallitottam ujra az online fizetest. Lehet , hogy meg nincsenek rendesen felkeszulve, vagy problemak merultek fel, es ezert allitottak 15 elott vissza csekkre, hogy ez a honap meg mindenkepp igy menjen.
Psimagan
From unknown Sun Oct 15 17:09:21 -0400 2006
From:
Date: Sun, 15 Oct 2006 17:09:21 -0400
Subject: Re: Hivatalos bejelentés három új országról
Message-ID: <20061015170921-0400@webni.innen.hu>
Én is írtam erről pár nappal ezelőtt a hac.kers.hu-n, és én ebből azt a következtetést vontam le, hogy hamarosan mi is sorra kerülünk, esetleg még idén nálunk is hivatalosan működni fog az átutalással való kifizetés.
From OldalGazda Sun Oct 15 17:24:15 -0400 2006
From: OldalGazda
Date: Sun, 15 Oct 2006 17:24:15 -0400
Subject: Re: Hivatalos bejelentés három új országról
Message-ID: <20061015172415-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061015161108-0400@webni.innen.hu>
OK, akkor nem csak én láttam rémeket, hanem akkor másoknak is visszaállt a beállítás a csekkes megoldásra.
From unknown Sun Oct 15 17:26:46 -0400 2006
From:
Date: Sun, 15 Oct 2006 17:26:46 -0400
Subject: Re: Hivatalos bejelentés három új országról
Message-ID: <20061015172646-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061015172415-0400@webni.innen.hu>
nekem is visszaállitották, de én már visszaállitottam az utalásra.
From unknown Mon Oct 16 02:42:50 -0400 2006
From:
Date: Mon, 16 Oct 2006 02:42:50 -0400
Subject: Ha kis osszeget tudnak utalni ...
Message-ID: <20061016024250-0400@webni.innen.hu>
hat ha kis osszeget tudnak ellenorzo utalaskent utalni, akkro nagyot is kell tudni. Nem ertem, miert kellene a magyaroknak is varni ezzel a lehetoseggel.
En is visszaallitottam az utalast bankira.
Ertekelne, hogyha csekkesen kuldik, akkor lehet latni valahol, hogy elkuldtek mar postan?
From unknown Mon Oct 16 02:55:14 -0400 2006
From:
Date: Mon, 16 Oct 2006 02:55:14 -0400
Subject: Tulaj
Message-ID: <20061016025514-0400@webni.innen.hu>
A bankszámla tulajdonosának is nekem kell lennem? Nem lehet pl másik családtag számlájára utaltatni? Erről mit tudtok?
From unknown Mon Oct 16 04:11:29 -0400 2006
From:
Date: Mon, 16 Oct 2006 04:11:29 -0400
Subject: Tulaj
Message-ID: <20061016041129-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061016025514-0400@webni.innen.hu>
Szerintem mivel Te adod meg az összes elektronikus számlainformációt, ezért oda utaltatod a pénzt ahová akarod. Ha csekken akarod a kifizetést, akkor még mindig van lehetőséget átiratni a kedvezményezett nevét, de Te ezt nem tudod állítani, ehhez meg kell, hogy kérjed az AdSense Csapatot.
From unknown Wed Oct 18 07:49:58 -0400 2006
From:
Date: Wed, 18 Oct 2006 07:49:58 -0400
Subject: kifizetés
Message-ID: <20061018074958-0400@webni.innen.hu>
Látszik az adsense kezelőfelületén valahol, ha kifizetés történik? (utalnak vagy csekket küldenek)
Az összegeknél csak a bevételeket sorolják fel, vagy a kifizetéseket is? Akinek volt már valamilyen formában kifizetése az hogy tartja nyilván hogy most épp mennyi gyült össze? talán kézzel összeadja az utóbbi hónapokat?
From unknown Wed Oct 18 07:55:22 -0400 2006
From:
Date: Wed, 18 Oct 2006 07:55:22 -0400
Subject: kifizetés
Message-ID: <20061018075522-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061018074958-0400@webni.innen.hu>
Igen latszik a kifizetes is. Van elozo kifizetes ota menupont a gyorsjelentesnel ott kiirja mennyi gyult ossze azota.
From unknown Wed Oct 18 07:57:25 -0400 2006
From:
Date: Wed, 18 Oct 2006 07:57:25 -0400
Subject: Re: kifizetés
Message-ID: <20061018075725-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061018074958-0400@webni.innen.hu>
A fizetesi elozmenyeknel vannak osszegyujve a keresetek, es a kifizetesek. Igy ha tobb honapon keresztul lett meg a 100 dolcsid, akkod lesz pl harom kereset felsorolas es utana egy kifizetes felsorolas. Ezek altalaban a kovetkezo honap 23-25 kornyeken kerulnek fel ebbe a menupontba. Tehat ha az elozo honapban lett meg a $100 akkor e honap 23-25 korul kerul fel az oldalra, mint kifizetes. A penz belole kovetkezo honap kozepe fele varhato, ha csekken kerted.
Psimagan
From unknown Wed Oct 18 08:42:17 -0400 2006
From:
Date: Wed, 18 Oct 2006 08:42:17 -0400
Subject: kifizetés
Message-ID: <20061018084217-0400@webni.innen.hu>
köszönöm az infókat... elvileg már most lehet kifizetés, mert a 100 már megvolt aug végére... csak most aktiváltam, és rögtön átutalásra is tettem :)
From unknown Mon Oct 23 17:10:00 -0400 2006
From:
Date: Mon, 23 Oct 2006 17:10:00 -0400
Subject: Nem fogadja el megsem a bankszamlat?
Message-ID: <20061023171000-0400@webni.innen.hu>
Most azt irtak, hogy nem alkalmas a bankszamla az utalasra.
Masnak is ezjon elo?
Erre utaltak (ami most is meg van adva), leellenoriztem, minden Ok volt es most megis azt irja, hogy
„Ez a bankszámla többé nem alkalmas EFT utalások fogadására. Ha EFT-n keresztül szeretne AdSense kifizetésekhez jutni, kérjük adjon meg és ellenőrizzen egy másik bankszámlát.”
Most akkor mi van szerintetek?
From unknown Mon Oct 23 17:32:45 -0400 2006
From:
Date: Mon, 23 Oct 2006 17:32:45 -0400
Subject: Re: Nem fogadja el megsem a bankszamlat?
Message-ID: <20061023173245-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061023171000-0400@webni.innen.hu>
Nekem is most ez jott be. En vissza altam most csekkesre, amig ki nem derul mi van.
Psimagan
From unknown Tue Oct 24 03:32:52 -0400 2006
From:
Date: Tue, 24 Oct 2006 03:32:52 -0400
Subject: "remek"
Message-ID: <20061024033252-0400@webni.innen.hu>
szintúgy... befizetés, befizetés törölve... sikertelen utalás
From unknown Tue Oct 24 03:35:08 -0400 2006
From:
Date: Tue, 24 Oct 2006 03:35:08 -0400
Subject: "remek"
Message-ID: <20061024033508-0400@webni.innen.hu>
talán ünnepnapon megáll nálunk az élet?
From unknown Tue Oct 24 03:48:42 -0400 2006
From:
Date: Tue, 24 Oct 2006 03:48:42 -0400
Subject: szamla
Message-ID: <20061024034842-0400@webni.innen.hu>
Nekem is azt irjak a mar ellenorzott szamlara, h nem lehet ra utalni es a fizetest visszatartottak, erdekes h 16.-an allitottam vissza a kifezetest szamlasra...
From unknown Tue Oct 24 04:10:47 -0400 2006
From:
Date: Tue, 24 Oct 2006 04:10:47 -0400
Subject: szamla
Message-ID: <20061024041047-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061024034842-0400@webni.innen.hu>
Mivel a legutóbbi hivatalos bejelentésben nem volt szó az átutalás magyarországi bevezetéséről, plusz a fentiek fényében valószínű, hogy valami probléma lehet a rendszerrel, és az átutalás intézménye a biztató jelek ellenére Magyarországon még nem működik...
From unknown Tue Oct 24 09:07:45 -0400 2006
From:
Date: Tue, 24 Oct 2006 09:07:45 -0400
Subject: HMm
Message-ID: <20061024090745-0400@webni.innen.hu>
Ha a teszt utalás sikerült akkor ennek is kellett volna. Nem csípem az ilyesmit.
From unknown Tue Oct 24 12:08:06 -0400 2006
From:
Date: Tue, 24 Oct 2006 12:08:06 -0400
Subject: lol
Message-ID: <20061024120806-0400@webni.innen.hu>
Kivancsi vagyok kapok-e valaszt erre a dologra a supporttol. Leginkabb az bosszant, hogy csekken sem kapom meg a lovet, majd csak 1 honappal kesobb.
From unknown Tue Oct 24 12:32:37 -0400 2006
From:
Date: Tue, 24 Oct 2006 12:32:37 -0400
Subject: re: lol
Message-ID: <20061024123237-0400@webni.innen.hu>
Jaja ez van nekem is :( igy a jovo honap elejen joval kevesebbet tudok inni :(
From unknown Wed Oct 25 10:59:03 -0400 2006
From:
Date: Wed, 25 Oct 2006 10:59:03 -0400
Subject: lol
Message-ID: <20061025105903-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061024120806-0400@webni.innen.hu>
Mondanom sem kell, a supportra kuldott levelemre senki sem valaszol.
From unknown Wed Oct 25 13:08:20 -0400 2006
From:
Date: Wed, 25 Oct 2006 13:08:20 -0400
Subject: valasz
Message-ID: <20061025130820-0400@webni.innen.hu>
nekem ezt irtak a supporttol:
"Továbbá, kérjük, vegye figyelembe, hogy nem áll módunkban megmondani, mikortól lesz a banki átutalás elérhető.
Szíves türelmét előre és utólag is köszönjük."
From unknown Wed Oct 25 13:08:22 -0400 2006
From:
Date: Wed, 25 Oct 2006 13:08:22 -0400
Subject: support válasza
Message-ID: <20061025130822-0400@webni.innen.hu>
Kedves ....
Köszönjük e-mailjét.
Szeretnénk értesíteni, hogy technikai okokból kifolyólag jelenleg nem áll módunkban elektronikus banki átutalással küldeni kifizetéseit. Ennek következtében októberi banki átutalása sikertelen volt, és kifizetéseit jelenleg visszatartjuk.
Amennyiben szeretné visszatartani kifizetéseit míg az elektronikus banki átutalást nem vezetjük be hivatalosan Magyarországon, nem szükséges semmilyen változtatást végeznie fiókjában. Ellenben ha USA dollár alapú csekken kívánja kifizetéseit megkapni, kérjük, számlázási adatainál válassza ki a dollár csekkes változatot a következő lépéseket követve :
...
Továbbá, kérjük, vegye figyelembe, hogy nem áll módunkban megmondani, mikortól lesz a banki átutalás elérhető.
Szíves türelmét előre és utólag is köszönjük.
További kérdéseivel, kérjük, látogasson el az AdSense Ügyfélszolgálati Központunkba (...), ahol megtalálhatja a választ az összes AdSense-szel kapcsolatos kérdésére. Ezen kívül, javasoljuk, hogy helyezze el kérdéseit, illetve megjegyzéseit az AdSense megjelenítők fórumán: ( ...).
Üdvözlettel:
Endre
A Google AdSense Csapat
/linkeket töröltem belőle mert nem engedi a rendszer/
From unknown Wed Oct 25 16:57:13 -0400 2006
From:
Date: Wed, 25 Oct 2006 16:57:13 -0400
Subject: valasz
Message-ID: <20061025165713-0400@webni.innen.hu>
Nekem is jott. Plusz info: "Szeretnénk megnyugtatni, hogy OTP számlája nem lett diszkvalifikálva, és nem kell új fiókot nyitnia. Kérjük, várjon türelemmel, míg bevezetjük a banki átutalást."
From unknown Thu Oct 26 01:07:10 -0400 2006
From:
Date: Thu, 26 Oct 2006 01:07:10 -0400
Subject: ugyanaz nekem is
Message-ID: <20061026010710-0400@webni.innen.hu>
De ilyenkor ha atallitom csekkre a kifizetest, akkor azt megint csak kovetkezo honap 15-e korul kuldik el?
From unknown Thu Oct 26 03:53:06 -0400 2006
From:
Date: Thu, 26 Oct 2006 03:53:06 -0400
Subject: -
Message-ID: <20061026035306-0400@webni.innen.hu>
Nem, kovetkezo honap 25-e korul.
From unknown Sun Oct 29 05:32:25 -0500 2006
From:
Date: Sun, 29 Oct 2006 05:32:25 -0500
Subject: Magyarorszagon hivatalosan van atutalas?
Message-ID: <20061029053225-0500@webni.innen.hu>
Ezen az oldalon :
https://www.google.com/adsense/support/bin/answer.py?answer=15827
ott van magyarorszag is. Most akkor mi van?
Psimagan
From unknown Sun Oct 29 10:47:30 -0500 2006
From:
Date: Sun, 29 Oct 2006 10:47:30 -0500
Subject: Re: Magyarorszagon hivatalosan van atutalas?
Message-ID: <20061029104730-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061029053225-0500@webni.innen.hu>
Az a fura helyzet van, hogy még nem jelentették be hivatalosan az Adsense blogon, de azóta már Izraelt is bejelentették, és ebből a bejelentésből hivatkoztak az azóta már Magyarországot is tartalmazó listára. Szerintem csak napok, hetek kérdése a hivatalos bejelentés is. Legyünk optimisták :) JJózsef
From unknown Mon Oct 30 12:14:52 -0500 2006
From:
Date: Mon, 30 Oct 2006 12:14:52 -0500
Subject:
Message-ID: <20061030121452-0500@webni.innen.hu>
Szerintem is csak napok kerdese lehet a dolog, en is most vettem eszre, hogy mar ott van Magyarorszag is a listan. A korabban beallitott szamlat viszont meg nem engedik ujra beallitani...
From unknown Mon Oct 30 14:53:03 -0500 2006
From:
Date: Mon, 30 Oct 2006 14:53:03 -0500
Subject: új bankszámla
Message-ID: <20061030145303-0500@webni.innen.hu>
remélhetőleg majd valahogy lehet újra aktiválni a számlát, mert úgy tűnik az ő hibájukból nem sikerült a tranzakció... és nincs másik számlám.
From unknown Thu Nov 2 04:23:00 -0500 2006
From:
Date: Thu, 02 Nov 2006 04:23:00 -0500
Subject: új bankszámla
Message-ID: <20061102042300-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061030145303-0500@webni.innen.hu>
En azt az infot kaptam mailben, hogy a jelenleg inaktivva valt szamlak is ujra hasznalhatok lesznek, ha elindul a dolog.
From unknown Mon Nov 13 02:44:25 -0500 2006
From:
Date: Mon, 13 Nov 2006 02:44:25 -0500
Subject: ?
Message-ID: <20061113024425-0500@webni.innen.hu>
Valakinek valami uj info?
From OldalGazda Mon Nov 13 04:28:31 -0500 2006
From: OldalGazda
Date: Mon, 13 Nov 2006 04:28:31 -0500
Subject: Re: ?
Message-ID: <20061113042831-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061113024425-0500@webni.innen.hu>
Szerintem nézni kellene az http://adsense.blogspot.com -ot, mert az a gyanúm, hogy ott úgyis bejelentik, a még sikerül ebben a fizetési periódusban bevezetni ezt a fizetési formát.
From unknown Mon Nov 13 08:56:45 -0500 2006
From:
Date: Mon, 13 Nov 2006 08:56:45 -0500
Subject: Re: ?
Message-ID: <20061113085645-0500@webni.innen.hu>
"Mely országok számára elérhető az elektronikus banki átutalás (EFT) opció?"
részen egy ideje megint a régebbi változat vann fenn... amiben nem szerepelnek az új országok.
From unknown Mon Nov 13 12:50:08 -0500 2006
From:
Date: Mon, 13 Nov 2006 12:50:08 -0500
Subject: utalás
Message-ID: <20061113125008-0500@webni.innen.hu>
És mindez menynibe kerül? Vonnak le útközben valamit, vagy iylesmi?
From unknown Tue Nov 14 01:45:53 -0500 2006
From:
Date: Tue, 14 Nov 2006 01:45:53 -0500
Subject: re: utalás
Message-ID: <20061114014553-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061113125008-0500@webni.innen.hu>
Semmit.
From unknown Tue Nov 14 13:49:06 -0500 2006
From:
Date: Tue, 14 Nov 2006 13:49:06 -0500
Subject: adsense mail
Message-ID: <20061114134906-0500@webni.innen.hu>
"Szeretnénk értesíteni, hogy technikai okokból kifolyólag jelenleg nem áll módunkban elektronikus banki átutalással küldeni kifizetéseit. Ennek következtében visszaállítottuk kifizetéseit az USA dollár alapú csekkes változatra."
From unknown Wed Nov 15 02:41:30 -0500 2006
From:
Date: Wed, 15 Nov 2006 02:41:30 -0500
Subject: no átutatlás
Message-ID: <20061115024130-0500@webni.innen.hu>
Technikai hiba történt a jóváírás közben. Nem tudtunk jóváírni számláján.
Technikai hiba történt a jóváírás közben. Nem tudtunk jóváírni számláján.
Mi most a teendő:
Ez a bankszámla többé nem alkalmas EFT utalások fogadására. Ha EFT-n keresztül szeretne AdSense kifizetésekhez jutni, kérjük, adjon meg és ellenőrizzen egy másik bankszámlát.
Vagy pedig választhat egy másik fizetési módot.
From unknown Wed Nov 15 03:04:13 -0500 2006
From:
Date: Wed, 15 Nov 2006 03:04:13 -0500
Subject: no átutatlás
Message-ID: <20061115030413-0500@webni.innen.hu>
Folytatva:
Nos, hiába adom meg neki, a már egyszer sikeresen leellenőrzött számladatokat, visszadobja:
"Ismétlődő számla adatok. Már elküldte ezt a számlát."
Ha pedig a radio gomb segítségével választom ki a régi, ismétlem - már egyszer kiseresen leellenőrzött számlaadatokat-, akkor az előző hozzászólásomban írt szöveg jelenik meg.
OTP-s számlaszám.
Másnak mi a tapasztalata?
From unknown Wed Nov 15 05:13:49 -0500 2006
From:
Date: Wed, 15 Nov 2006 05:13:49 -0500
Subject: no átutatlás
Message-ID: <20061115051349-0500@webni.innen.hu>
bocsánat, nem szóltam.
Most néztem az E-mail fiókom; levél jött a Google -tól, hogy az átutalás bizonytalan időre felfüggesztve.
From OldalGazda Wed Nov 15 12:17:21 -0500 2006
From: OldalGazda
Date: Wed, 15 Nov 2006 12:17:21 -0500
Subject: no átutatlás
Message-ID: <20061115121721-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20061115051349-0500@webni.innen.hu>
Én nem kaptam ilyen levelet :( Mindenesetre úgy tűnik, hogy ebben a fizetési ciklusban sem lesz bevezetve a dolog. Kár.
From unknown Wed Jan 10 17:41:13 -0500 2007
From:
Date: Wed, 10 Jan 2007 17:41:13 -0500
Subject: Valami valtozas?
Message-ID: <20070110174113-0500@webni.innen.hu>
Valaki tud esetleg valamit errol? Mamrint hogy lesz valami valtozas? Mikor lehet hasznalni Magyarorszagon?
From unknown Thu Feb 15 04:04:31 -0500 2007
From:
Date: Thu, 15 Feb 2007 04:04:31 -0500
Subject: Magyarországra érkezett a Google
Message-ID: <20070215040431-0500@webni.innen.hu>
Azt hiszem ez minket is pozitívan érintő hír:
http://www.hwsw.hu/hirek/32927/google_magyarorszag_kepviselet_peresztegi_zoltan.html
From unknown Wed Jul 18 08:40:28 -0400 2007
From:
Date: Wed, 18 Jul 2007 08:40:28 -0400
Subject: Átutalásos fizetés
Message-ID: <20070718084028-0400@webni.innen.hu>
Ma ismét megjelent a fiókomban az átutalásos lehetőség, némi ellentmondással, mert az átutalásos országok között nem szerepel Magyarország, de javasolják, hogy állítsam be magamnak....
Szóval, mi van most?
From unknown Wed Jul 18 08:49:21 -0400 2007
From:
Date: Wed, 18 Jul 2007 08:49:21 -0400
Subject: Átutalásos fizetés
Message-ID: <20070718084921-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20070718084028-0400@webni.innen.hu>
Egész pontosan aszonnya hogy:
"Tipp Gyorsabb, biztonságosabb kifizetéseket kaphat az elektronikus banki átutalás segítségével; AdSense kifizetéseit egyenesen a bankszámlájára utaljuk át. Jelentkezzen ma! "
From Sajt Wed Jul 18 09:29:45 -0400 2007
From: Sajt
Date: Wed, 18 Jul 2007 09:29:45 -0400
Subject: Átutalásos fizetés
Message-ID: <20070718092945-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20070718084921-0400@webni.innen.hu>
És tényleg ott van a lehetőség!
De ebben a honapban szerintem ez már nem érvényes, mert
"Amennyiben ezeket a beállításokat a hónap 15. napja után módosítja, vagy az adott havi vagy a következő havi kifizetési ciklusban lép érvénybe."
From unknown Wed Jul 18 09:48:19 -0400 2007
From:
Date: Wed, 18 Jul 2007 09:48:19 -0400
Subject: Átutalásos fizetés
Message-ID: <20070718094819-0400@webni.innen.hu>
Az átutalás nyilván sokkal kényelmesebb, de előfordulhat, hogy mikor utalják, alacsony az árfolyam. Emiatt egy nagyobb összegnél sokat lehet veszíteni, esetleg többet, mint a csekk beváltásánál felszámított banki költség. A csekkel lehet várni egy jobb árfolyamra. Igaz, a csekknél pl. legutóbb zárolták a számlámon a teljes összeget, míg hozzájuk be nem érkezett.
From Gabber Wed Jul 18 11:15:07 -0400 2007
From: Gabber
Date: Wed, 18 Jul 2007 11:15:07 -0400
Subject:
Message-ID: <20070718111507-0400@webni.innen.hu>
Csekkel sem várhatsz végtelenségig, 2-3 hónapot talán maximum, utána lejár a csekk. Ennyi idő alatt pedig nem fog olyan lényeges változás beállni, hogy érdemes legyen várni rá.
Utalásnál távábbá nem kell bankba menned, sorban állnod, és mindig vacilálni hogy na most egyből fizetik vagy várni kell 1 hónapot, és magyarázkodni hogy milyen atom biztos a csekk és váltsák már be mert sosem akarják egyből.
From unknown Wed Jul 18 11:39:28 -0400 2007
From:
Date: Wed, 18 Jul 2007 11:39:28 -0400
Subject: Átutalásos fizetés
Message-ID: <20070718113928-0400@webni.innen.hu>
Most valamivel több, mint egy hónap alatt volt 12 Ft körüli különbség, ami 500 $-nál 6000 Ft.
From hunvista Wed Jul 18 11:39:50 -0400 2007
From: hunvista
Date: Wed, 18 Jul 2007 11:39:50 -0400
Subject: Átutalás, árfolyam
Message-ID: <20070718113950-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20070718111507-0400@webni.innen.hu>
Igaza van Sajtnak. Nézzétek meg az árfolyam alakulását: http://www.mnb.hu/engine.aspx?page=arfolyamtablazat&query=2007.06.13.,2007.07.18.,1,USD / 2007. 06. 13. 191,98 - 2007. 07. 13. 178,14. Nekem 13.-án érkezett a csekk és az előző havihoz képest 13 forintal kaptam volna kevesebbet ha szaladok a bankba. Ez most 10 000 ft különbség nálam. Nem mindegy! Várok és figyelek. Ezt írják ma: http://www.euractiv.hu/modul.asp?name=cikk&file=article&sid=2322 Tehát 10 000 ft-ért szívesen várok majd a bankba 10 percet.
From Gabber Wed Jul 18 12:24:34 -0400 2007
From: Gabber
Date: Wed, 18 Jul 2007 12:24:34 -0400
Subject:
Message-ID: <20070718122434-0400@webni.innen.hu>
Bocs de az alakulásból pont az látszik hogy egyre lejebb megy a forint, ergó nem érdemes várni semmire.
From OldalGazda Wed Jul 18 12:28:41 -0400 2007
From: OldalGazda
Date: Wed, 18 Jul 2007 12:28:41 -0400
Subject: Re:
Message-ID: <20070718122841-0400@webni.innen.hu>
Nekem az van, hogy már volt egy számlám régebben, amihez most kiír valami olyasmit, hogy jóváírás sikertelen volt (amit utólag állítottak be szerintem kézzel, mert a teszt-jóváírás igenis működött még tavaly), és nem engedi meg mégegyszer megadni ugyanazt a számlaszámot, másikat pedig nem szeretnék.
A csekk kontra átutalás témakörhöz: ha netán céges névre történik a kifizetés, nagyon nem mindegy, hogy az az EU-n belülről vagy kívülről jön az a bevétel. Az ÁFA miatt nem tudom mi van, de ami biztos, hogy ha Írországból fognak utalni (ahonnan pedig a teszátutalás is jött), akkor ahhoz a cégnek kelleni fog EU-s adószám, ami miatt meg nem lehet EVÁs a cég, és így tovább. Ha amerikából jön a csekk, akkor pedig nem kell EUs adószám...
From hunvista Wed Jul 18 12:30:12 -0400 2007
From: hunvista
Date: Wed, 18 Jul 2007 12:30:12 -0400
Subject: Gabber, Gabber...
Message-ID: <20070718123012-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20070718122434-0400@webni.innen.hu>
Remélem nem sértődsz meg, de benned sem egy közgaszdász veszett el.
From Gabber Wed Jul 18 12:37:46 -0400 2007
From: Gabber
Date: Wed, 18 Jul 2007 12:37:46 -0400
Subject:
Message-ID: <20070718123746-0400@webni.innen.hu>
Miért sértődnék meg, ez full logikus. Vársz még 1 hónapot a beváltással és lehet hogy buksz újabb 20Ft-ot. Ez ennyi. Senki sem tudja mi lesz, egy két éve írt előrejelzés meg végképp nem.
From hunvista Wed Jul 18 12:46:22 -0400 2007
From: hunvista
Date: Wed, 18 Jul 2007 12:46:22 -0400
Subject: :))
Message-ID: <20070718124622-0400@webni.innen.hu>
Vazze rossz linket tettem be véletlenül, már megint kapkodtam, elvégeztem a dolgom és javítok :)))))) Majd megkeresem a mai cikket, amiben arról írnak, hogy innen már csak jobb lehet nekünk az árfolyam. Bocs, nevetek magamon :) Viszont az árfolyam alakulásból világosan látszik a lényeg.
From Gabber Wed Jul 18 12:57:42 -0400 2007
From: Gabber
Date: Wed, 18 Jul 2007 12:57:42 -0400
Subject:
Message-ID: <20070718125742-0400@webni.innen.hu>
Egy bizti, ha te értel hozzá és szeritned a jelenlegi rossz helyzet jobb lehet, akkor nem zárkózom el a lehetőségétől:)
From unknown Thu Jul 19 03:50:55 -0400 2007
From:
Date: Thu, 19 Jul 2007 03:50:55 -0400
Subject: nyom
Message-ID: <20070719035055-0400@webni.innen.hu>
Engem inkabb az adozas resze aggaszt, csekknel nem sok nyoma van a dolognak, akarkitol kaphattam, mig utalasnal eleg egyertelmu...
From ManiAc Thu Jul 19 03:54:48 -0400 2007
From: ManiAc
Date: Thu, 19 Jul 2007 03:54:48 -0400
Subject: átutalás - csekk
Message-ID: <20070719035448-0400@webni.innen.hu>
Azt is érdemes belekalkulálni, hogy annyira ne legyen egyszerű a helyzet, hogy a K és H -nál, például ahol én is be szoktam váltani a csekkeket, az vétel során valuta árfolyammal számolnak, átutalásnál (illetve csekk beszedésnél is) meg elvileg deviza árfolyamon, ami némileg kedvezőbb.
Én személy szerint annak örülnék a legjobban, ha Paypal -ra utalnák, mint sok más cég. Azzal addig vár a delikvens ameddig csak akar, sőt ha eleve a Paypal-ról költi el, még átváltás sincs. Igaz, a tapasztalat az, hogy bár 25e fölött bár ingyen megy az utalás, az árfolyam lehetne jobb ott is.
Szerintem senki se tudja előre megjósolni az árfolyamot (legalábbis aki igen az egész más dimenziókban mozog mint mi...), ezt nem gondolhatjátok komolyan.
From unknown Thu Jul 19 04:01:48 -0400 2007
From:
Date: Thu, 19 Jul 2007 04:01:48 -0400
Subject: otp
Message-ID: <20070719040148-0400@webni.innen.hu>
En OTP-nel valtom a csekket, kp. kezbe azonnal, semmilyen kezelesi koltseg sincs...
From unknown Thu Jul 19 04:15:25 -0400 2007
From:
Date: Thu, 19 Jul 2007 04:15:25 -0400
Subject: Re: otp
Message-ID: <20070719041525-0400@webni.innen.hu>
Én is OTP-nél váltom be, céges számlára megy, kezelési költség min. 3000 Ft.
From unknown Thu Jul 19 04:19:05 -0400 2007
From:
Date: Thu, 19 Jul 2007 04:19:05 -0400
Subject: Re: otp
Message-ID: <20070719041905-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20070719041525-0400@webni.innen.hu>
Ugy latszik a cegeket sulyosan lehuzzak...
From unknown Thu Jul 19 07:22:23 -0400 2007
From:
Date: Thu, 19 Jul 2007 07:22:23 -0400
Subject:
Message-ID: <20070719072223-0400@webni.innen.hu>
otp,keszkenz,semmi levonas.
From AdSenseTanacsado Tue Aug 14 13:29:45 -0400 2007
From: AdSenseTanacsado
Date: Tue, 14 Aug 2007 13:29:45 -0400
Subject: Re:Átutalásos fizetés
Message-ID: <20070814132945-0400@webni.innen.hu>
Azok a Megjelenítők, akik tavaly októberben sikeresen igazolták bankfiókjukat a teszt ellenőrző összeggel, majd a rendszer automatikusan visszaállította ezt a csekkes kifizetésre (a banki átutalás lehetőségének meghiúsulása végett), most ha a fiókjukban a fizetés részletei szerkesztésben (amennyiben az Elektronikus banki átutalás opció fel van tüntetve) kiválasztják a már igazolt bankszámlájukat holnap éjfélig (azaz augusztus 15-ig), e hónap végén már átutalás formájában jutnak kifizetésükhöz.
From Gabber Tue Aug 14 13:50:53 -0400 2007
From: Gabber
Date: Tue, 14 Aug 2007 13:50:53 -0400
Subject:
Message-ID: <20070814135053-0400@webni.innen.hu>
Ez nagyon kétértelmű bejelentés volt. Akinek csak most volt lehetősége az átutalást kiválasztani az akkor hiába állította be és nem fog most átutalást kapni?
From unknown Tue Aug 14 16:14:56 -0400 2007
From:
Date: Tue, 14 Aug 2007 16:14:56 -0400
Subject: Re:Átutalásos fizetés
Message-ID: <20070814161456-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20070814132945-0400@webni.innen.hu>
Eloszor is koszonjuk, hogy kaptunk egy benfentes valasxt is!
Az, hogy annal a szamlanal "jovairas sikertelen" van (regen jott erre teszt utalas, csak amikor atallt vissza csekkre, akkor lett ilyen), az nem gond?
From unknown Tue Aug 14 19:35:08 -0400 2007
From:
Date: Tue, 14 Aug 2007 19:35:08 -0400
Subject: de
Message-ID: <20070814193508-0400@webni.innen.hu>
Gabber, szerintem, meg remélem is, hogy aki most állította be, az is meg fogja kapni :) Pár napon belül kiderül, én már hónap elején beállítottam, októberben viszont még nem.
From OldalGazda Wed Aug 15 03:28:46 -0400 2007
From: OldalGazda
Date: Wed, 15 Aug 2007 03:28:46 -0400
Subject: Re:Átutalásos fizetés
Message-ID: <20070815032846-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20070814132945-0400@webni.innen.hu>
Ez szuper jó hír, csak nem mindenkinek: Sajnos azok, akiknek jelenleg (még tavaly október óta) JÓVÁÍRÁS SIKERTELEN státuszban van a megadott bankszámlájuk, nem tudják a leírtaknak megfelelően kiválasztani az átutalásos fizetést, mert a rendszer azt válaszolja, hogy "Ez a bankszámla többé nem alkalmas EFT utalások fogadására.".
From unknown Wed Aug 15 03:35:52 -0400 2007
From:
Date: Wed, 15 Aug 2007 03:35:52 -0400
Subject: Re:Átutalásos fizetés
Message-ID: <20070815033552-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20070815032846-0400@webni.innen.hu>
Mikor kerül teljes bevezetésre az átutalás? Én év eleje óta nyomom az adsense-t, de csak a kétféle csekk jelenik meg, mint lehetőség.
From unknown Thu Aug 30 04:11:29 -0400 2007
From:
Date: Thu, 30 Aug 2007 04:11:29 -0400
Subject: Atutalas arfolyam
Message-ID: <20070830041129-0400@webni.innen.hu>
Ha valakinek meg megjott az atutalas, meg tudna irni, milyen arfolyamon ment. Nekem 188,x volt.
Koszi
From unknown Thu Aug 30 04:28:17 -0400 2007
From:
Date: Thu, 30 Aug 2007 04:28:17 -0400
Subject: árfolyam
Message-ID: <20070830042817-0400@webni.innen.hu>
188,809159
tegnap az MNB közép: 189,85
From unknown Thu Aug 30 04:29:46 -0400 2007
From:
Date: Thu, 30 Aug 2007 04:29:46 -0400
Subject: az áfolyam elég google-os :)
Message-ID: <20070830042946-0400@webni.innen.hu>
kb: keress rá a googleon: 1 usd in huf
From unknown Thu Aug 30 08:44:36 -0400 2007
From:
Date: Thu, 30 Aug 2007 08:44:36 -0400
Subject:
Message-ID: <20070830084436-0400@webni.innen.hu>
Aham, szóval ez nem bank függő? Én azt hittem dollárt utalnak mert pl én mindent angolra állítottam és dollárokról van szó mindenütt, így gondoltam dollárt utalnak. Továbbá pont ennyi a bankom közép árfolyama szóval akkor mi az igazság?
From unknown Mon Sep 3 07:18:47 -0400 2007
From:
Date: Mon, 03 Sep 2007 07:18:47 -0400
Subject:
Message-ID: <20070903071847-0400@webni.innen.hu>
"Sajnos azok, akiknek jelenleg (még tavaly október óta) JÓVÁÍRÁS SIKERTELEN státuszban van a megadott bankszámlájuk, nem tudják a leírtaknak megfelelően kiválasztani az átutalásos fizetést, mert a rendszer azt válaszolja, hogy "Ez a bankszámla többé nem alkalmas EFT utalások fogadására."."
Ez igy van, ezzel kapcsolatban en irtam adsense supportnak meg a tavalyi kiserletkor, es azt mondtak, hogy ez a statusz torolve lesz, hiszen egyszer mar validalva lett a szamla. A kerdes, hogy mikor? Insider baratunk erre is adhatna valaszt.
From unknown Mon Sep 3 07:51:37 -0400 2007
From:
Date: Mon, 03 Sep 2007 07:51:37 -0400
Subject: insider
Message-ID: <20070903075137-0400@webni.innen.hu>
"Insider barátunk" - mint azt olyan frappánsan fogalmaztad, azt is megsúghatná pölö, hogy mikorra jön el az az idő, amikor nem csak néhány "kiváltságos?" felhasználó kapja majd átutalással a lóvét!
From unknown Tue Sep 4 08:37:51 -0400 2007
From:
Date: Tue, 04 Sep 2007 08:37:51 -0400
Subject:
Message-ID: <20070904083751-0400@webni.innen.hu>
Ma jott valasz, hat no komment, itt is droidok dolgoznak, ugy tunik. Mikozben leirtam, hogy mar korabban validalva lett a szamla, es tavaly azt igertek, hogy a statusz torolve lesz:
"Ennek a hibának a leggyakoribb oka a pontatlanul beírt számlaszám, így első lépésként ellenőrizze, helyes adatokat adott-e meg. Ehhez, kérjük, adja meg újra bankszámlaadatait.
Ha 'Már létező számlaadatok' hibaüzenetet kap, akkor az eredetileg megadott adatok feltehetőleg helyesek voltak. Ez azt jelenti, hogy a gond a bankszámlájával kapcsolatos, ezért nem áll módunkban EFT-fizetést küldeni erre a számlára. Adjon meg más számlát az EFT-fizetésekhez, vagy válasszon más fizetési módot."
From unknown Wed Sep 5 07:36:51 -0400 2007
From:
Date: Wed, 05 Sep 2007 07:36:51 -0400
Subject:
Message-ID: <20070905073651-0400@webni.innen.hu>
Sikerult elernem, hogy kitoroljek a szamlaszamot a rendszerbol, de nem tudom megadni ujra, mert eltunt teljesen az elektronikus atutalas lehetosege. :( Nesze semmi, fogd meg jol.
From unknown Wed Sep 5 07:54:00 -0400 2007
From:
Date: Wed, 05 Sep 2007 07:54:00 -0400
Subject: ...
Message-ID: <20070905075400-0400@webni.innen.hu>
Én eddig sem értettem és nem is láttam ezt a lehetőséget... most sem.
Lecsaptál valami kísérletezgetésre.
From unknown Wed Oct 3 07:50:33 -0400 2007
From:
Date: Wed, 03 Oct 2007 07:50:33 -0400
Subject: fizetés
Message-ID: <20071003075033-0400@webni.innen.hu>
sziasztok
az lenne a kérdésem, az adsene-szel kapcsolatban, hogy ez akkor teljesen ingyenes vagy sem?
sajnálom de nem értem a következő állítást:
"Ön a következő kifizetési formát választotta: Csekk - Szabványos kézbesítés. A csekkeket US Dollars valutanemben állítjuk ki, és a Fiókbeállítások oldalon szereplő címre postázzuk."
Ezek szerint küldenek nekem egy csekket amin X összeg van és azt be kell fizetnem?
vagy
mint egy utánvétel, kihozza a postás és a csakken szereplő értéket kifizeti?
aki tud, legyen szíves válaszoljon nekem a d_boy@freemail.hu címemre
köszönöm
Tamás
From unknown Wed Oct 3 07:56:24 -0400 2007
From:
Date: Wed, 03 Oct 2007 07:56:24 -0400
Subject: fizetés
Message-ID: <20071003075624-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20071003075033-0400@webni.innen.hu>
Előszöris olvasd mégegyszer végig ezt a topicot és minden világos lesz.
Másodszor: Kapsz majd sima levélként Svédországból egy levelet, abban lesz a csekk. Azzal szépen besétálsz a legközelebbi K&H vagy OTP fiókba és Forintban megkapod a csekken szereplő USD ellenértékét. Mindezt egy fillér költség nélkül.
From unknown Wed Oct 3 09:31:12 -0400 2007
From:
Date: Wed, 03 Oct 2007 09:31:12 -0400
Subject: csekk eladás gond
Message-ID: <20071003093112-0400@webni.innen.hu>
Ma az otp valuta/deviza fiókjában azt mondta az ügyintéző, hogy megváltozott valami szabály és csak számlára teszik a pénzt (nyissak náluk számlát)... csak az ügyintéző kavart vagy valóban nem lehet mostmár valami jogszabály miatt csekket készpénzért eladni?
From unknown Wed Oct 3 09:37:07 -0400 2007
From:
Date: Wed, 03 Oct 2007 09:37:07 -0400
Subject: csekk eladás gond
Message-ID: <20071003093707-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20071003093112-0400@webni.innen.hu>
Inkább bele sem gondolok, hogy mennyit szivattak engem az otp-sek ezzel az első csekkemnél. Átmentem a K&H-hoz és láss csodát, már az 5. csekket is gond nélkül beváltották. Legutoljára már az ügyintéző csaj érdeklődött, hogy őt is érdekelné, hogyan működik ez a googlés dolog, mert egyre többen váltanak be náluk ilyen csekkeket. :)
From unknown Wed Oct 3 09:46:45 -0400 2007
From:
Date: Wed, 03 Oct 2007 09:46:45 -0400
Subject: Keco
Message-ID: <20071003094645-0400@webni.innen.hu>
Ja, én is ma de. váltottam be és 10 perc múlva már a kezemben is volt a lóvé.
172 a dollár waze....
From unknown Wed Oct 3 10:04:17 -0400 2007
From:
Date: Wed, 03 Oct 2007 10:04:17 -0400
Subject: Keco
Message-ID: <20071003100417-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20071003094645-0400@webni.innen.hu>
Szar az árfolyam, hiszen dübörög a gazdaság, erős a forint. :)
From unknown Thu Oct 4 03:59:36 -0400 2007
From:
Date: Thu, 04 Oct 2007 03:59:36 -0400
Subject: otp
Message-ID: <20071004035936-0400@webni.innen.hu>
Ahany ugyintezo, annyi megoldas az OTP-nel. Siman kezbe adjak amugy a penzt egy adatlap (felelossegvallalo nyilatkozat) kitolteseert cserebe (de ma reggel pl. ez sem kellett), ehhez kell ragaszkodni, ha nem hajlando, menj at masik ugyintezohoz. Nekem amugy ma majdnem 176-ert valtottak.
From unknown Thu Oct 4 04:05:29 -0400 2007
From:
Date: Thu, 04 Oct 2007 04:05:29 -0400
Subject: otp
Message-ID: <20071004040529-0400@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20071004035936-0400@webni.innen.hu>
Ma reggel a káendhá 170-en váltotta nekem. Durva...
From unknown Thu Oct 4 05:21:35 -0400 2007
From:
Date: Thu, 04 Oct 2007 05:21:35 -0400
Subject: Keco
Message-ID: <20071004052135-0400@webni.innen.hu>
Akkor én jól jártam :D
Amit ma megtehetsz...
From unknown Fri Oct 5 07:54:10 -0400 2007
From:
Date: Fri, 05 Oct 2007 07:54:10 -0400
Subject: szegeden
Message-ID: <20071005075410-0400@webni.innen.hu>
Hát nekem szegeden sehogy sem sikerül számla nélkül beváltatni... részletek a csekkes témában.
From unknown Mon Oct 8 12:26:19 -0400 2007
From:
Date: Mon, 08 Oct 2007 12:26:19 -0400
Subject:
Message-ID: <20071008122619-0400@webni.innen.hu>
szegedennek: K and H-t próbáld a Csészényi téren, ott szépek a csajok is:) Beváltják. Csak néha lassúak.
From unknown Thu Oct 25 14:57:59 -0400 2007
From:
Date: Thu, 25 Oct 2007 14:57:59 -0400
Subject: Csekk beváltás
Message-ID: <20071025145759-0400@webni.innen.hu>
Saját tapasztalat, hogy amíg egy K&H bankban KP dollárban kifizetik kezelési költség nélkül(!), ugyanott egy hónapra rá 40 nap után fizetik ki, majd ugyanabban a fiókban ismét egy hónap után folyószámlát kérnek. T-boy.
From unknown Wed Nov 21 06:00:54 -0500 2007
From:
Date: Wed, 21 Nov 2007 06:00:54 -0500
Subject: Átutalás
Message-ID: <20071121060054-0500@webni.innen.hu>
Most akkor megy már valakinek az átutalásos kifizetés?
From unknown Wed Nov 21 06:17:32 -0500 2007
From:
Date: Wed, 21 Nov 2007 06:17:32 -0500
Subject: Re: Átutalás
Message-ID: <20071121061732-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20071121060054-0500@webni.innen.hu>
Nekem most fog jonni a 3ik. Raadasul eleg jo arfolyamokon jon.
From unknown Wed Nov 21 06:24:12 -0500 2007
From:
Date: Wed, 21 Nov 2007 06:24:12 -0500
Subject: Re: Átutalás
Message-ID: <20071121062412-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20071121061732-0500@webni.innen.hu>
Tényleg, neked már rendszeresen utalnak? Ez kemény. A keresőmarketing nap-on Peresztegi a feltett kérdésre, miszerint mikor lesz már lehetséges ez az átutalásos dolog, valami olyasmit mondott, hogy azért nem tudták még eddig bevezetni, mert az Google rendszereinek túl kicsi a forint, mint egység, ezért nem nagyon tudja értelmezni az ő dollár-alapú világnézetük...
From unknown Wed Nov 21 07:04:11 -0500 2007
From:
Date: Wed, 21 Nov 2007 07:04:11 -0500
Subject: Re: Átutalás
Message-ID: <20071121070411-0500@webni.innen.hu>
In-Reply-To: <20071121062412-0500@webni.innen.hu>
Akkor amikor irtak, hogy mostantol lehet probalni, azota megy. honap vege fel jon meg a penz, kb deviza kozep arfolyamon.