Fizetős web tárhely

január 21, 2006

A pénzbe kerülő hoszting szolgáltatásról

Hogy miért nem jók az Ingyenes webtárhelyek, arról sokat lehet olvasni ezen az oldalon, ebből értelemszerűen következik, hogy azért éri meg saját tárhely és Domainnév vásárlása, mert segítségével hatékonyabban növelhető az oldal látogatottsága, és nem utolsósorban jobb benyomást is tesz a látogatókra, ha nem egy ingyenes szolgáltatónál működik az oldal.

A tárhely körültekintő kiválasztása során már eldől, hogy melyik szolgáltatóval érdemes kezdeni: mennyire olcsó, mennyi és milyen minőségű szolgáltatást nyújt; mekkora az ár/érték arány. A hosting minősége azonban a használat során derül ki: mennyire megbízhatóan működik az oldal, és mennyire gyorsan/jól hárítják el a problémákat, illetve teljesítik a kéréseinket. Szóljatok hozzá az oldalhoz, ha elégedettek vagytok a szolgáltatóddal, és szívesen ajánlanátok másoknak. Az lenne a legjobb, ha leírnátok, hogy milyen oldalt hosztoltok és miért tartjátok jónak a szolgáltatót, hogy ne csak önreklámmal teljen majd meg az oldal.

Figyelem!

A weblaphoz névtelenül is hozzá lehet szólni. Emiatt a hozzászólásokban található információkat nem feltétlenül szabad mindig készpénznek venni, ajánlatos — csakúgy, mint az egész weben — egészséges kétkedéssel olvasni mind a pozitív, mind a negatív véleményeket.

Jelen oldal egyébként az Openhosting Virtual Private Server szolgáltatását használja: http://www.openhosting.com/

Az olyan webtárhely szolgáltatók, melyekkel kapcsolatban több hozzászólás is érkezett, az alábbi aloldalakon találhatóak. A csak kevés hozzászólást, véleményt kapott szolgáltatók listája pedig továbbra is ezen a lapon szerepel.

A „Fizetős web tárhely” című bejegyzést 2006. 01. 21. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 12. 31., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

www.yegon.sk

2006. 01. 21. 06:45 · Névtelen hozzászóló →

en pld egy szlovak cegnel (http://yegon.sk) hostolom a webem,800 mega tarhely,php,mysql,pgsql,mindennemu titkositott szerverre kapcsolodasi lehetoseg (pop3,smtp,ftp,stb). havi 8G traffic, akarmennyi email,subdomain. mindez kb 5.5$ havonta, plussz ha beleferek a 800 megaba, akkor ugyanehhez a tarhelyhez akarmennyi domaint tudok vasarolni havi kb 1.4$-ert. Igazabol nem tudom,h ezek az arak mennyire jok vilagviszonylatban,szivesen veszem masok tapasztalatait en is.En eddig meg vagyok elegedve,nagyon jo az admin feluletuk a domainokhoz,es akarhanyszor valami bajom volt emailfordultaval javitottak a dolgon.Parszor volt,h a trafficot is tulleptem, vagy hetekig nem fertem bele a 800 megaba,es nem jott semmi fenyegto email:) klatuu

www.990.hu

2006. 01. 23. 12:33 · Névtelen hozzászóló →

Én a http://990.hu -nál hosztolok. Egy évre 11880Ft+ÁFA és minden van benne, ami nekem kell (domain, subdomain, php, mysql, mail). Ennél jobbat eddig nem találtam.

tophost.hu – Fajlagosan nagyon olcsó

2006. 01. 24. 03:13 · Névtelen hozzászóló →

A http://www.tophost.hu nagy tárhelyet ad kifejezetten olcsón – én nem kritikus fontosságú, de nagy mennyiségű letölthető fájl tárolására használom. A legkisebb (szerintem egy induló weblaphoz megfelelő) csomagjuk kevesebb mint 6000 Ft egy évre.

néhány cég, akit ismerek

2006. 03. 08. 06:29 · Névtelen hozzászóló →

A következő cégeknél hostoltatok(tam) domaineket:

http://www.gisol.comelőny: olcsó volt meg 2 éve. Akkor meg egetverő árakon kínálta mindenki a csodaszerver szolgáltatásait itthon. Most mar itthon is lementek az arak. Ügyfélszolgálat chaten 0/24ben ez jó.

hátrány: Többször volt hiba, es soha nem tudták megmondani, hogy mi volt az… Messze van fizikálisan a cucc, így megőszülsz mire felmegy minden (nem a mi sávszélességünkkel volt gond…)

http://www.domainabc.hu

előny: domain regisztráció adminisztráció gyors és pontos, ügyfélszolgálat kíváló, normálisak.Soha nem csalódtam a szolgáltatás minőségében!

hátrány: kicsit drágálom az adott szolgáltatásokat. Kevés tárhely pld.

Amire figyelek:

már nem az ár. Régen ez volt az első dolog, hogy ha 3000 Ft (kb. 7,5 sör ára…) a megtakarítás, akkor jöhet a cucc. Na ennek vége. Inkább fizessen sokkal többet az ügyfelem, de kapja meg a tutit.eszköz: megbízható rendelkezésre állás, szerverhotelban van-e a szerver, a vas mit tud.Ez nem mindegy amikor egy portált akarsz felfuttatni, és már amikor beindulna és jön a hirdető, akkor döglik be a cucc, és vonogatják a vállukat. A károdat pedig nem lehet mérni, mert egyszerűen a bevétel termelés esélyétől esel el, ha nem bírja a szerver a terhelést.ügyfélszolgálat: nagyon fontos hogy legyen 0-24-es. Ha valami gebasz van, éjszaka dolgozunk, és valami kell, vagy nem megy, de reggel leadás van, akkor bizony elengedhetetlen.ár a legvégén.

Összefoglalás: elegem van a kis puttó huszonéves friss diplomás heherésző pöcsökből. Megnézem alaposan, hogy hova megyek.

Írjátok meg, hogy milyen szempontokat vesztek figyelembe, amikor hostingpartnert kerestek.

szempontok

2006. 03. 08. 07:21 · Névtelen hozzászóló →

koszi a reszletes listat, ami a szempontokat illeti, foleg a referencia,ar,tapasztalatok elsokezbol.A yegonnal pld ugy kotottem ki,hogy egy emeleten dolgoztam anno a szerverhotellel ahol a gepeik voltak,tudtam,h mifelek,es foleg,h nagy weboldalakat is hostolnak… + ismeros ajanlasa. Ami tenyleg fontos: 24h support,rendes admin felulet,h a dolgok nagy reszet be tudd allitani egyedul is…klatuu

Ultrabay

2006. 08. 06. 14:48 · Névtelen hozzászóló →

Üdv, sziasztok!

A http://ultrabay.hu-val van valakinek tapasztalata?

Ultrabay.hu

2006. 11. 15. 18:20 · Névtelen hozzászóló →

Korrekt árak, korrekt szolgáltatások, teljeskörű admin felület, help. Csak ajánlani tudom. Épp a lantentől költözünk hozzájuk.

hostmax.hu

2006. 09. 10. 22:41 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!Én a michaeljackson.hu weboldalt hostingolom a fent említett cégnél.Régebben egy másik szolgáltatónál volt az oldalam, de szinte hetetnte voltak gondok a másik céggel (volt pl teljes sql adatbázis elszállás is), ami azért elég necces, egy több, mint 150.000 hsz-t tartalmazó fórumnál 🙂

Nos, váltottam és nem bántam meg. Eddig (kb. fél év alatt) 2x volt szerver leállás, mindkettő egy héttel előre bejelentve, és 2-3 óránál egyik sem tartott tovább (fejlesztések voltak).Az oldalt napi 1500 ember látogatja, kiugró napokon 2000-2500, lassulást eddig nem tapasztaltam (a régi helyen az is megvolt… de még mennyire megvolt).

Előny számomra, hogy 0-24 órás telefonos ügyfélszolgálatuk van minden ügyfél részére, illetve gyorsan válaszolnak az e-mailekre is, és tényleg segítőkészek. Nem egyszer kellett ezt azt állítgatni, és hamar megvolt.

Az árak nyomottak, próbálják tartani a versenyt, bár szerintem lehetne drágább is a szolgáltatás, mivel a másik helyen a gagyit 3x ennyiért kaptam.

Van admin felület, ami viszont nem a legjobb, legalábbis nekem nem jön be(asszem webmin (?) ), de meg lehet vele barátkozni. Wan webmail, és minden további alap dolog. A domaineket is viszonylag olcsón jegyzik. A rekord egy .com-os név esetében 1 óra volt :), mondjuk az oldalon 1-2 napot írnak rá.A fel és letöltési sávszél isrendben van, bár szerintem az már mindenhol szinte ugyanaz.. majd mindenhol 100mbit-es kapcsolat van tudtommal.Összességében ajánlani tudom őket: http://www.hostmax.hu

cyberserver.hu

2006. 11. 16. 10:52 · Névtelen hozzászóló →

ismeri vki a http://cyberserver.hu -t? nagyon olcsónak tűnik van valakinek tapasztalata vele? Nem akarok befürödni, hogy jujj de jó olcsó aztán meg lehet, hogy szinte sose megy majd…

ix hosting

2006. 12. 12. 18:01 · Névtelen hozzászóló →

http://www.ixwebhosting.com/Tapasztalat, tanács? Korrektnek tűnik első ránézésre.

Meg érdekelne, hogy kit ajánlotok magyar cégek közül, akik üzleti oldalat hostolására kellően felkészültek és árban nem irreális amit kínálnak.

990.hu

2007. 01. 04. 18:06 · Névtelen hozzászóló →

velük nem volt dolgom, de egyik ismerősöm náluk lakik, és nem hallottam eddig panaszkodni őt sem.

http://www.maxer.hu

2007. 01. 19. 00:43 · Névtelen hozzászóló →

Erről a szolgáltatóról tudja valaki, hogy milyen? Én sok jót hallottam. üdv. Gergő

Servage hosting

2007. 01. 19. 16:14 · Névtelen hozzászóló →

Nekem a Servage bejott eddig. 250 GB tarhely havi 2100 GB forgalommal +1 domain nevvel, barmennyi subdomainnel havi 7.5 Euro. Pontosak, gyorsak, megbizhatoak, igeny szerinti CMS autoinstall, jo a support, bar eddig csak egyszer kellett hozzajuk fordulnom (akkor is az en hulyesegem miatt). Szoval meg vagyok veluk elegedve. Akit erdekel +25 GB tarhely az alap 250 melle, az hasznalja nyugodtan a kovetkezo kupont regisztraciokor.

http://www.servage.net/?coupon=CUST30078

iweb8

2007. 01. 23. 13:51 · Névtelen hozzászóló →

Habár még nem használtam a fent megnevezettet, jónak tűnik. Nagy helyet biztosít, jó áron. Hamarosan (ezt hirdetik) lehetőség lesz 0,99$-ért domaint regelni. Az oldal elég jó színben tünteti fel magát a kezdőoldalon (pl 11 éves tapasztalat). Vélemény? (JJózsef, az oldal szuper,1hete csak ezen lógok!)

12web

2007. 01. 28. 16:59 · Névtelen hozzászóló →

JAVA servlet és PHP egyaránt van náluk. Elsősorban a JAVA miatt választottam őket, és nem bántam meg. Ügyfélszolgálat segítőkész és rugalmas, az árak elfogadhatóak. A web-servertől nyergeltem át hozzájuk, és a domain átkérést is problémamentesen megoldották: (Átkérték a domaint, levették a TTL-t, azután szóltak hogy töltsem fel a tárhelyem, azután átállították a domaint) így egy percig sem volt kimaradás. Több városban vannak szervereik, de külföldi áraik kicsit magasabbak mint a hazaiak, de ha JAVA viszonylatban nézem, akkor az sem problémás!)Kiss Viktor

3 in 1 hosting

2007. 02. 11. 16:08 · Névtelen hozzászóló →

http://megacp.com/ -on elérhető az oldal, amely kinézetileg nem túl meggyőző, de én épp az egyszerűségük miatt választottam őket.

Volt már problémám – saját hülyeség miatt – és e-mailben 4-5 óra alatt válaszoltak a várható legnagyobb szakértelemmel.

Az árak valahogy így alakulnak a kezdőcsomagtól a legnagyobb csomagig:52,4 HUF / mb / év -26,5 HUF / mb / év.

Wellnet/MAXER Hosting

2007. 03. 01. 01:03 · Névtelen hozzászóló →

Én náluk vagyok. Nagyon tudom ajánlani, stabil, gyors szolgáltató. Gyorsan reagálnak és jó az ára is. http://wellnet.hu

Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 05:43 · Sajt →

Kissebb problémába ütköztem, mert a tárhelyszolgáltatóm meg akar válni tőlem a túl nagy adatformalom miatt. Érdekes hogy oldalaimom együttvéve körülbelül 8000 látogató van naponta, és ez már sok neki… Pedig a végső cél az egyik most induló oldalamnál 12.000 látogató elérése volt, kiváncsi lennék ehez mit szóltak volna. Jelenleg a szolgáltató állítása szerint 100 GB-t a forgalom havi szinten… Csak én érzem, hogy ez nem is olyan sok, vagy tényleg az? Megtehetik, hogy emiatt megválnak tőlem?

Segítséget kérnék, új tárhely kiválasztásához, és ahoz, hogy, hogyan a legegyszerűb 3-4 domaint és 500mb adatot elköltöztetni… Illetve ha valakinek van véleménye a dologról, kérem írja meg!

Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 05:58 · Sajt →

Kiegészítem azzal, hogy a szolgálatótól megrendelt terméket úgy definiálták, hogy „korlátlan adatforgalmú tárhely”, ezek után nem tartozok az elégedett ügyfél kategóriába.

Túl nagy adatforgalom (re)

2007. 04. 06. 06:35 · Névtelen hozzászóló →

Nem publikus a szolgáltató? Nekünk már jóideje saját szervereink vannak, de én pl. a w3host-nál kezdtem, csak ajánlani tudom mindenkinek. A szerverkarbantartást ma is ők végzik. Lehet hogy neked is érdemesebb lenne beáldozni egy saját szerverre.

Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 06:46 · Névtelen hozzászóló →

szerintem megpróbálkozhatsz akár a vps-el is (virtual private server, vagy virtuális szerver) a lényege az hogy csak páran osztozkodtok a szerveren, és nem több százan. ez nem is olyan drága mint a saját szerver és szerintem a te oldaladnak elég. szerintem mindenféleképpen közöld majd a szolgáltatóval, hogy mekkora terhelés, mennyi látogató várható az oldaladra és kérdezd meg, hogy bírják-e, tolerálják-e. Az ilyen párszáz forintos tárhelyeket pedig felejtsd el. Ja és a költöztetés miatt ne aggódj sztem, a kiválasztott szolgáltató szerintem biztosan segíteni fog neked ebben.

Túl nagy adatforgalom (re)

2007. 04. 06. 06:48 · Sajt →

Nem mondom el a nevüket, nem akarom hogy miattam legyen rossz hírük – eddig nagyon korrektek voltak velem és most is sokat segítenek, csak kicsit rosszul érint hogy amiatt kell megválnom tőlük mert sikeresek az oldalaim… Irónikus.

Most az a dilemma, hogy kinél maradjanak a domaineim, az új tárhelyszolgáltatónál vagy a réginél? Az átírás általában költég és plusz munka, viszont az új tárhelyhez általában van grátisz domain is, és akkor két helyen kezelhetem a későbbiekben a címeimet..

Megnéztem a w3hostot, egész jó áraik vannak tárhelyben, köszi a tippet!

Saját szerverhez mennyivel kell több tapasztalat/tudás mint egy tárhelyhez? Az árak elég húzósak, és nem is vagyok vele igen tisztában, hogy mennyivel jobb mint a tárhely.

Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 06:50 · Sajt →

Tudnál adni néhány linket cégekről akik vps-el foglalkoznak?

Túl nagy adatforgalom (re)

2007. 04. 06. 06:55 · Névtelen hozzászóló →

Vonaldíjat kell megfizetned, ill. a szerver karbantartást havi szinten. +meg kell venned a szervert, ami min 250 -max csillagos ég határ x ezer forint. Semmivel sem kell több tudás hozzá, mintha tárhelyet bérelnéd, mert a szervergazda havi díjában benne van minden. A domain átreg. meg a legtöbb helyen, így pl. w3h-nál is ingyenes. (jazz)

Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 07:04 · Névtelen hozzászóló →

A dataglobe.hu ugyanezért és ugyanilyen körülmények között vált meg tőlem, most jelenleg külföldön vannak az oldalaim, az ixwebhosting.com -nál.

Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 07:07 · Sajt →

Épp a dataglobe áraival szemeztem mikor jött ez a post. 🙂 Már megérte írnom.

Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 07:14 · OldalGazda →

Hadd ajánljak egy érdekes cikket az adatforgalom csökkentéséről: http://www.codinghorror.com/blog/archives/000807.htmlEgyébként a webni.innen.hu (meg még egy pár egyéb weboldal) is egy VPS szerveren működik, részleteket és miérteket az Új szerverre költözik az oldal bejegyzés alatt találsz. Magyarországon egyébként nem tudok olyan virtuális szerver szolgáltatót, akire rá merném bízni az oldalamat / meg akarnám fizetni a magas áraikat. Ha saját virtuális szervered van, akkor ahhoz praktikusan kell tudni alapvető műveleteket végezni linux parancssorban. A webszerver fellövése általában pofonegyszerű, ezzel szemben a normális e-mail beállításához már több türelem/utánaolvasás kellhet.

dataglobe.hu

2007. 04. 06. 07:14 · Névtelen hozzászóló →

Nem akarok bosszankodni, de hogy felmerült ez a név, előtörtek a régi sérelmek… Egyik, napról a másikra kirúgtak, mert állítólag meghackelték az oldalam, a megkereső levelükre azonnal reagáltam, és kértem őket segítsenek megtalálni a támadás forrását, erre azt a választ kaptam, hogy nem akadékoskodni kell, hanem törölni, törölni, törölni… Erre felhívtam a tulajt, aki minősíthetetlen Bas***sa meg kifejezésekkel elküldött a sunyiba. Összeszólalkoztunk, majd másnap reggelre törölt mindent… Egyébként, látszólag akkoriban engedélyezték pl. .htacces filek használatát, de gyakorlatilag nem működött semmi… Ráadásul a végletegik terhelték a szervereiket. Hogy azóta mi változott nem tudom, de én örülök hogy megszabadultam tőlük! Jól jött az a mail támadás…

Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 07:26 · Longhand →

„Jelenleg a szolgáltató állítása szerint 100 GB-t a forgalom havi szinten… „

Nem tudom mennyit fizettél havonta és nem szvesen beszélek külföldi szolgáltatók javára, de kb. olyan 9 usd-ből van 100Gbyte tárhelyes 1000Gbyte forgalmi limites accountom egy USA szolgáltatónál.(címet nem mondok, mert nem tudom van-e affiliate linkem 😀 )Definiálják is külföldön mindenhol a limitet, úgy látszik ez nálunk nem szokás csak.Korlátlant mondanak, aztán ha sokat használsz balhé van 🙂

Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 08:24 · andrej →

Miért mondod, hogy nincs itthon normális VPS szolgáltató? Van már régóta a virtuálisgép.hu az atw és azt hiszem a szerverdoktor is ad ilyet. Miért drága a szolgáltatás? A külföldi szolgáltatók hiába olcsók, elég messze tudnak lenni és viszonylag magas a válaszidő emiatt. Tényleg kiváncsi vagyok, hogy milyen paraméteres cuccokhoz képest drága a hazai kínálat. Főleg azért, mert én is számolgattam, hogy mit mennyiért éri meg és egy bizonyos szint alá menni eléggé lehetetlen árban vagy többtízezres ügyfélkör kell.

Re: Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 08:35 · OldalGazda →

Lehet, hogy van jó magyar VPS szolgáltató, csak drága. Kis ország, kis piac, alacsony internetes kultúra, stb. = nagyobb költségek: ne vedd személyesnek a dolgot. Például nekem a memória a határeset, és ugyanazért, amiért most fizetek 4000 forintot havonta (ld.: http://www.openhosting.com/product ), nálad 8000 + áfát kellene fizessek… Ügyfélszolgálatra meg nem volt hál’istennek szükségem, de az előző, szintén amerikai szolgáltatómnál erre sem volt panasz, mindaddig, amíg csődbe nem mentek. Szerverdoktor VPS-ével kapcsolatos véleményemről pedig egy kicsit feljebb olvashatsz.

Re: Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 09:27 · Longhand →

Eddig nem nagyon adtam hangot ennek, a weboldalamon sem a webhostingról szóló cikkemben is kerülöm inkább ezt a az árkülönbség témát de sajnos teljes mértékben egyet kell értsek Józsival.Válaszidő sem hinném, hogy nagyobb lenne, sőt inkább magyaroknál szokott lenni az, hogy külföldről lassú. de ez a dolog már javult az utóbbi idűben szerencsére úgy néztem.Jó kis script van itt, ahol megnétzhetjük a világ egyes tájairól mennyire gyors a lekérdezés:http://internetsupervision.com/ (check url jobb oldalon)

2007. 04. 06. 09:35 · Névtelen hozzászóló →

Esetleg ha mondjuk tudsz németül akkor kipróbálhatsz egy német vps-t, pl. a hosteurope.de-n 10 eurótól indul ami nem pénz, egy ilyen szolgáltatásért. Egyébként Ha külföldi tárhelyben gondolkozik valaki, akkor javaslom nézze meg a webhostingtalk.com -ot

Túl nagy adatforgalom

2007. 04. 06. 09:52 · Sajt →

Egyébként az árakról kialakult vitához szólnék hozzá:Nálam tapaszalat, hogy Magyarországon a szolgáltatás árával exponenciálisan nő a szolgáltatás minősége is, ezért mondhatni, hogy drágább tárhelyet választani; befektetés. Természetesen, mivel a külföldi szolgáltatók minőségével nem vagyok tisztában, ezért ez a megfigyelés csak az országon belül érvényes. : )

A hazai szolgáltatók fekete lovai:

2007. 04. 07. 10:10 · Névtelen hozzászóló →

A teljesség igénye nélkül magyarázat nélkül egyszerűen:

dataglobe.hu: pökhendi, felfuvalkodott, flegma, nagyképű ügyfélszolgálat, agyon terhelt, lassú szerver ők is erősen feketelistásakmobicom.hu: ők is az a fajta cég, akik a „fizess és kuss” üzletpolitika hívői mint a webserver, ezenkívűl lassúak, 6 hónapos levelezgetés után sem állítanak semmit úgy be ahogy kérem.

Ezután: siteground.com a nyerő!

Tárhely külföldi szolgáltatáshoz?

2007. 05. 07. 05:38 · VDaniel →

Sziasztok!

Szeretnék készíteni egy főleg külföldieknek szóló (nemzetközi) honlapot, ennek kapcsán kérdezném, hogy a hazai tárhely szolgáltatók külföldi teljesítményéről mik a tapasztalataitok?Jelenleg hazai közönségnek szánt honlapom működik az swi-nél.

Külföld

2007. 05. 07. 14:08 · Gabber →

Egyrészt, biztos hogy gyorsabb lesz nekik ha nem hazai servert használsz, másrészt olcsóbb is, harmadrészt pedig leginkább abban az országban ajánlatos servert bérelned, ami a célközönség.Ha konkrétan egy ország a cél, akkor az ottani server mellé még egy adott ország domain végződése is kell, és akkor ugyan olyan esélyekkel indulsz keresőkben, mint ott bárki más. De a .com univerzálisan jó.

Hogy láss néhány példát:

Egy server gyorsaság mérő eredményei alapján:

google válaszideje: 0.6 sec, microsoft.com 1.2 sec, az én USA-ban bérelt tárhelyem sebessége: 1.31 sec, SWI.hu sebessége 4.42 sec.

Azt írja a lap, hogy 3-4 secnél ha lassabb, akkor már el kell gondolkodni. Talán még ez belefér, de csak akkor ha annyira olcsón kapod a tárhelyet, hogy vetekszik a hihetetelenül olcsó külföldi árakkal, vagy ha saját servered van ott, olcsó havidíjért.

Írd be googléba hogy test server speed és tapasztalódj.

Külföld

2007. 05. 08. 03:35 · VDaniel →

Hát, érdekes a helyzet. Megnéztem, és a saját swi-nél bérelt tárhelyem gyorsabb magánál az swi.hu-nál (2.16 sec). Egy fentebbi linken is próbáltam már (ahol több országból látható válaszidőket mutatott) és ott sem volt rossz az eredmény. Valószínűleg ez összefüggésben van a terheltséggel is… Mindenesetre érdekelne USA-beli tárhelyszolgáltató. Amire nekem szükségem lenne 1GByte hely, PHP, MySQL, .htaccess -> dinamikus aldomain, jópár darab php mail() lehetőség.

Host

2007. 05. 08. 13:45 · Gabber →

Amit ajánlanak mostanában, a VPS tipusú hosting. Jobb a sima shared hostingtól, és majdnem olyan jó mint a dedicated hosting, ami ugyebár saját servert jelent a weblapodnak. Az ár változó, kb 10-50 dollárig kaphatóak az ilyen tárhelyek. Persze az ár vége a csillagos ég.

De amit te kérsz, 10-20 dollárból kihozható havonta. Kérdés még, hogy mennyi adatletöltés kell neked ehhez. Mert azt külföldön kicsit szigorúbban mérik mint itthon. Átlagban 200GB adatletöltés lehet havonta, persze van ahol sokkal több, csak meg kell találni a szolgáltatást.

Jelenleg még nekem sincs ilyen VPS, de a következő honlapomat erre tervezem.

Re: Tárhely külföldi szolgáltatáshoz?

2007. 05. 08. 16:48 · OldalGazda →

Ez a webhely is külföldi szolgáltatónál van és VPS szerveren tavaly szeptember óta, és eddig még nem volt semmiféle problémám velük: http://www.openhosting.com. A minimum csomag 20 dollár egyébként. Ha nem zavar, hogy az e-mailt is neked kell fellőjed, nem csak a webszervert, akkor jó megoldás lehet a VPS is a problémádra.

VPS

2007. 05. 09. 02:37 · VDaniel →

Ha jól értem, a VPS azoknak ideális, akik viszonylag speciális dolgokat akarnak használni. Nem ágyúval verébre lövés-e nálam, ha sima PHP/MySql miatt bérlek VPS-t? Bár szoktam használni linuxot, és telepítettem is már webszervert/e-mailt Debiánra, de nem vagyok egy nagy linux guru. Amitől igazából tartanék, az a biztonság kérdése. Egy VPS-nél, ha én állítgatok be mindent, akkor gondolom nekem kell figyelnem a folyamatos biztonsági frissítésekre, jogosultságokra, mittomén?

VPS

2007. 05. 09. 17:00 · OldalGazda →

Igen, jól érted, ha elterjedt járatos dolgok kellenek, akkor nem biztos, hogy kell a VPS. Valamilyen szinten neked kell ügyelni a biztonsági frissítésekre is, de ez azt is jelenti, hogy nem máson múlik, hogy mikor telepíti a frissítést, hanem rajtad 🙂 Szóval tényleg mérlegelés kérdése a dolog.

Mérlegelés után

2007. 05. 10. 04:42 · VDaniel →

Ok, akkor USA-beli hagyományos (shared, nem VPS) tárhely szolgáltatót tudnátok ajánlani?

USA host

2007. 05. 10. 16:24 · Gabber →

Még nem használtam de állítólag itt minden infót megtalálsz:

http://www.webhostingtalk.com/

kelet-europai szolgáltatók

2007. 06. 08. 10:02 · Névtelen hozzászóló →

Hi ha valakinek van tapasztalata romániai ill. más kelet-európai szolgáltatokkal kérem irjon elégé kedvező ajánlatokat találtam a neten… RR

h t t p : / / c y b e r s e r v e r . h u

2007. 07. 04. 06:07 · Névtelen hozzászóló →

Csak szidni tudom… 1 nulla. Nagyon olcsó nagyon rossz. A serverek túlterheltek, 2 naponta kb 6 órás kihagyás. Admint elérni lehetetlen… Mailre nem válaszolnak… Majdhogynem roszabb mint 1 ingyenes szolgáltató…

webhely

2007. 07. 05. 09:29 · Névtelen hozzászóló →

nekem is van egy tapasztalatom, nem tudom hogy egy szolgáltató miért sértődik meg, ha áthelyezést kérek másik szolgáltatóhoz, és minden egyéb előzmény nélkül leállítja a levélforgalmat, felfüggeszti a weblapot. Pedig semmi pénzügyi hátralék nincs, csak megtudta. Egyébként elérhetetlen, a szerverrel kapcsolatban annyi, hogy van olyan levél ami meg sem érkezett. ezt onnan tudtam, hogy miután néhányan szóltak, hogy nem reagáltam semmit, csináltam egy ingyenes vipmail-es fiókot, és minden levelet oda is kértem (levelező listák, magán…) És láss csodát vannak elveszett leveleim…Na csak ennyit egyelőre, mert még a végén azt sem várja meg, hogy átkérje az új szolgáltató és újra kikapcsol

domain áthelyezés

2007. 07. 16. 03:33 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Át szeretném helyezni az egyik fizetős szolgáltatótól a domain-emet (és rajta az oldalt) egy másikhoz, mindezt zökkenőmentesen természetesen, merthogy elég jó már a látogatottságom.A domain-t is kezdik értékelni a keresők. Mi a tapasztalatotok, ha hirtelen áthelyezem az oldalakat, az visszaesést eredményezhet az oldalam számára a keresők találati listájában, vagy minden megy tovább, és az új IP-m „átveszi” az előző tulajdonságait?Köszönök minden értékes választ! 🙂

39

domain áthelyezés

2007. 07. 16. 06:22 · ManiAc →

Szia,

én már helyeztettem át domain-t, szerintem nem olyan nagy katasztrófa, ha változik az ip, fontosabb a domain, meg a tartalom.

Persze ez csak az én véleményem:)

Re: domain áthelyezés

2007. 07. 18. 03:08 · OldalGazda →

Hasonlóan nekem sem volt problémám azzal, hogy más lett egyszercsak pl. ennek a domainnévnek is az IP címe, ne aggódj miatta.

domain áthelyezés

2007. 07. 18. 04:20 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm! Akkor elkezdem és figyelem a dolgokat. Ha van valami érdekesség, itt azt közzé fogom tenni. 🙂

.mac

2007. 09. 11. 05:05 · Névtelen hozzászóló →

Mi a véleményetek a .mac- ről?

Halász Gábor

2007. 09. 14. 08:30 · Névtelen hozzászóló →

Elnézést, ha láma kérdést teszek fel, de talán nem teljesen offtopic.

A domain-név átvétel mennyire oldható meg zökkenőmentesen? Ha a választott új szolgáltató átkéri a domaint, én kifizetem és üzembe helyezem nála az új tárhelyet, megoldható, hogy a domain-átvétel után „azonnal” élesítsem náluk a honlapomat és a levelezésemet a domain-néven?

Köszi az infókat!

RE: Halász Gábor

2007. 09. 14. 08:49 · OldalGazda →

Annyival mindenképpen számolnod kell, hogy amikor áthelyezteted a weboldalad egy másik szerverre, akkor amíg a domainnevedhez tartozó új IP címet átveszik a DNS szerverek, ez eltarthat egy, rosszabb esetben két napig is. Ezidő alatt valakik még a régi helyről fogják látni az oldalt, valakik pedig már az újról.

webtárhely

2007. 09. 20. 19:28 · Névtelen hozzászóló →

Gábor! Ajánlom figyelmedbe a tarhelykeszito.hu-t gyors ügyintézés és megbízható, és olcsó is. Nem rég mentem át oda nekem is problémáim voltak a web-serverrel. Volt olyan, hogy egész hétvégén nem volt elérhető oldalam, és emaillel mindig problémák voltak! Elegem lett és váltottam.

külföldi tárhely

2007. 09. 21. 23:40 · Névtelen hozzászóló →

Valaki tudna segíteni? Olyan szolgáltató kellene, mint itthon az extra, aki domaint, és tárhelyet is ad ingyen. Angol nyelvű oldalt szeretnék kitenni, nem .hu végződéssel. Ja, azt tudja valaki, hogy az extrának miért éri meg banner nélkül, 2gb tárhely? Én örülök neki, de mi ebben az üzlet?

ultranet – lanten – W3Host

2007. 11. 11. 22:44 · Névtelen hozzászóló →

Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt, mert máshol nem nagyon olvastam konkrét tapasztalatokról. Én most készülök szolgáltatót váltani sokadszorra, nem szeretnék meggondolatlanul dönteni. Mint az a hozzászólás címében is látszik ezen 3 szolgáltató között hezitálok. Mert ezek azok a szolgáltatók, amelyekről az esetek legtöbbjében pozitív dolgokat hallottam.Illetve nem nagyon olvastam negatívumokat.

Ha esetleg valakinek van személyes tapasztalata ezen szolgáltatókkal, ha leírná, azzal nagyban megkönnyítené a választásomat. Az ultranetről pl. még nem olvastam itt. Előre is köszönöm a segítségeteket.

Üdv

12web ku**va gyors

2007. 11. 20. 20:43 · Névtelen hozzászóló →

Van egy csomó weboldalam és domainem náluk. Most valami fejlesztések voltak, átálltak Solarisra és állitom hogy most náluk mennek a legstabilabban az oldalaim. Van egy amerikai tárhelyem is, ezért állíthatom hogy nagyon jó a rendelkezésre állás, és gyorsak a szervereik. Ami még tetszik az a lanten, de lemondtam a próbárol egyenlőre…

háát

2007. 11. 20. 21:42 · Névtelen hozzászóló →

Háát nem tudom, én ránéztem az 12web.hu oldalra és a főoldaluk is alig jött be, pedig 5 MBes netem van… megakadt pár képnél… kb 8-10 pm volt mire letöltődött az az egyetlen szerencsétlen oldal… Láttam már jobbat is.

teracom.hu

2007. 11. 23. 07:43 · Névtelen hozzászóló →

Most találtam ezt a szolgáltatót mivel hobi weblapszerkesztésbe kezdtem! A tulajdonos nagyon aranyos és segítőkész! Nála téleg minden ügyfél számít! Az árak a piaci árakhoz képest egész jók! Teljesítményről csak azt tudom mondai amit a tulaj mondott hogy nagyteljesítményű serveről van szó 2db amd proci szolgálja ki az ügyfeleket és a memóriát is bővítheti 32gb-ig!

Korekt szerintem!

Akit érdekel nézze meg: teracom.hu

háát

2007. 12. 11. 16:41 · Névtelen hozzászóló →

Ismerem a 12web gépeket a szervertermünkben van a szekrényük nekik is. Tényleg nagyon komoly vasakat tartanak a tűzben, nem desktop PC-ket.

zombe 12web

2007. 12. 11. 16:59 · Névtelen hozzászóló →

Háát! Szerintem is valami baj lehet a neteddel (akár átmenetileg is) mert nálam a 512k T-online ADSL-en kb 1sec alatt jön be az oldal. Tapasztalat alapján mondom, hogy az hogy a kép letöltés lassú az legkevésbé szerver teljesítmény függő, és vagy kliens oldali hiba vagy hálózati hiba.

Interserv.hu ?

2008. 01. 07. 12:17 · frigo30 →

Sziasztok véletlenül akadtam a fórumra eddig nem voltak kétségeim.Ismerősöm ajánlotta interserv.hu-t neki ott van céges honlapja kb. 3 éve interwarénál volt először a lapjuk de ide jöttek át azóta nem válltotak megnéztem a szolgáltató honlapját a legkisebb csomagban 100mb tárhelyet adnak+domaint van PHP,mysql stb.(6900+áfa-ért) 1 évre nekem ez rendben van nem egy horror összeg.Az ismerősöm szerint korrektak levelezés megy rendesen honlap kiesésre kb. 2-re emlészik de állítása szerint az sem volt gáz, talán egyik bejelentett is volt.Referenciák között nekem volt pár megnyugtató, de az itteni hozzászólások elolvasása után kicsit elbizonytalanodtam nem vagyok túl járatos ezen a téren kiváncsi lennék hogy, mire kell figyelnem ,mit kérdezzek tőlük hogy, biztosan rendben van-e minden esetleg valaki hallott-e már valamit róluk.Én 1 nem túl extrém honlapot szeretnék csináltatni a közeljövőben a vállalkozásom számára.Előre is köszönöm segítségeteket.

2008. 01. 07. 12:27 · Névtelen hozzászóló →

thumbs – -tárhelyen egy ilyen file lesz állandona, van valmilyen ötlet, hogy ez miért lesz, kitörlöm semmi nem történik, max lesz újraKöszi a segítséget!

re: thumbs

2008. 01. 07. 13:05 · CsillagPor →

thumbnails metadata databaseazaz miniatürizált kép leíró adatbázisPl. az ACDSee hoz létre ilyeneket a képeidről az előnézethez.Tehát vagy te másolod fel a teljes könyvtárat a tárhelyedre és a Windowsban nincs beállítva, hogy a rejtett fájlokat is lásd. Így persze a tárhelyeden már látod.. mert ott a rejtettek is láthatók számodra. Vagy vindózos tárhelyed van és a balfasz rendszergazda nézegeti a képeket… , ez azért elég valószínűtlen :-).

re: thumbs

2008. 01. 07. 13:14 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm az infot! 🙂

Interserv.hu ?

2008. 01. 07. 13:18 · Névtelen hozzászóló →

Ha olcsóban gondolkozol ajánlom a www.domaincenter.hu -t. A MediaCenter csinálja ezt is, gőzöm sincs, hogy mi a különbség, de teljesen rendben van. Ott bruttó 6900 a 100 megás tár, domainnel.

2008. 01. 07. 13:19 · Névtelen hozzászóló →

Másik rejtély, amit nem tudok:

ez miért lesz, htlm nézetben vettem észre, hogy ilyenek jelentek meg az odalamon

Köszönöm!

2008. 01. 07. 13:20 · Névtelen hozzászóló →

< ! – – s a v e d f r o m u r l = ( 0 0 2 2 ) h t t p : / / i n t e r n e t. e – m a i l –>

2008. 01. 07. 13:21 · Névtelen hozzászóló →

Valmiért az előbb nem volt látható, elnézést a bénázásomért

re: szévd

2008. 01. 07. 15:34 · CsillagPor →

Mivel nézed meg a kódját?Van, hogy bizonyos programok, ha a forráskódját nézed a böngészőbe betöltött oldalnak, hozzá írnak valamit.Pl. az IE7Pro IE7 kiegészítő programmal ha megnézed, akkor megjelenhet benne egy-két teljes javascript is amit használ az IE7Pro…Magyarul valószínűleg az a prg. csinálja amivel megnézed. Nézd meg mással is ugyanolyan e!… pl. Firefox, Opera…

re: szévd

2008. 01. 07. 15:56 · Névtelen hozzászóló →

Weblap html szerkesztése alatt látom, nem böngésző használat közben…

persze

2008. 01. 07. 16:46 · CsillagPor →

Persze, persze.. de ha nem te írtad oda, akkor hogy került oda? Én arra gondoltam, hogy a weboldal által megjelenített oldal szerkesztése közben.Tehát jobb klikk forrás szerkesztése, megnézése, miegymás, attól függ mivel nézed. Szóval azt szerkeszted amit te csináltál, vagy azt amit a böngésző pakolt össze…? Első esetben nem értem mi a gond, töröld ki. A második esetben lehet, hogy valami odapakolta.

2008. 01. 07. 16:48 · Névtelen hozzászóló →

Ok, akkor a lényeg, hogy az nem kell és törölhető :)Köszi!Azt hittem ez is valmi ismert html kod

Interserv.hu ?

2008. 01. 09. 03:10 · Névtelen hozzászóló →

Lantennél is 6900 az egy év domainnel és ők 500 megát adnak + 10 emailcímet.

domaincenter

2008. 01. 09. 14:53 · Névtelen hozzászóló →

Nekem Mediacenterem van, gondolom a Domaincenter is kb olyan minőségű lehet (értsd: tökéletes, és professzionális), nekem most csak az tűnt most fel, hogy rákattintottam erre a DomainCenteres linkre, és egy ezredmásodperc alatt bejött az egész oldal, mintha a gépemről nyitottam volna meg. Ilyet még életemben nem láttam..

domian vs. media

2008. 01. 09. 16:06 · Névtelen hozzászóló →

Szia!

Nekem mind a kettőn van megy mind a kettő szépen. A domain olcsóbb de az is hasonló kiszolgálási időket produkál. A kiszolgálás meg teljesen ugyanaz ha jobban megnézed kik üzemeltetik. :-)Persze a media jobb gépen fut oda van az erőforrás igényesebb alkalmazás telepítve. 🙂

rand

interneteurope

2008. 01. 10. 07:57 · Névtelen hozzászóló →

ja és a mediacenternél vagyok, ők valóban okésok:)

ő szinte ség

2008. 01. 10. 16:21 · Névtelen hozzászóló →

Tehát, a lényeg itt is az mint a televizsónyál.Szűrd az infót!Ha mindent beveszel, kell az, hogy tudd ki a felelős!Ha nem, akkor a saját tudásod árnyalja a megjelenítetteket!Tehát mindegy ki milyen néven ír.A név (ami amúgy is lehet fiktív) félre vezethet.Vagy ha érdekel a tekintély, itt egy név: Oldalgazda (Ő mindent tud?), ettől hasra esel ???A többit meg laszarod?Egyébként minden lehet jó vagy rossz más nézőpontból.Én írom meg a választ.Részlet: „Mindenképpen igaz, ha olyan ember írta aki torrent vagy pornó film letöltéseket futtat/ad…”

Az országgal pedig annyi baj van, mint a benne élőkkel, hiszen ez az ország.Ha valaki ez alól kivonja magát: „ez a baj ezzel az országgal” akkor vagy nem az országhoz tartozik, vagy vele is baj van….csak logikailag…

ő szinte ség

2008. 01. 11. 03:30 · hunvista →

Okés, mutassuk meg milyen ez az ország, nem szólok hozzá névtelenül. Először is kicsit megvédem az oldalgazdát. Szerintem őt nem kell hülyének nézni, biztosan figyeli a hozzászólások forrását. Ha egy ip-ről jönnének csak a negatív hozzászólások, akkor biztosan tenne ellene, hogy megőrize az oldal hitelességét (persze azt is tudjuk, hogy nem gond különböző ip-ről írogatni, de ennél több lehetőség is van a spam hozzászólások szűrésére). A témáról. Én nem úgy kérnék vélemyényt, hogy az égbe kiáltok, hátha valaki vissza szól, hanem megézném az oldalukon feltültetett referencia oldal osztott ip-jén milyen domainek vannak és ezekből kiszűrném a nagyobb forgalmú webhelyeket, majd megkeresném őket vagy megnézném a nyilvános statisztikájukat (ha van), hogy vannak e bennük lyukas órák. Nekem is van személyes tapasztalatom, de kb. 1 évvel ezelőttről és ezt nem lenne méltányos most felemlegetni, viszont jelenleg a webmedia.hu-val elégedett vagyok.

RE: ő szinte ség

2008. 01. 11. 04:13 · OldalGazda →

1. Ne higgyetek gondolkodás nélkül senkinek OldalGazda szavainak sem, kiváltképp, ha egy ennyire új és gyorsan változó témáról van szó, mint amivel az oldal foglalkozik.

  1. Én több szempontból nagy vívmánynak tartom, hogy úgy lehet hozzászólni az oldalhoz névtelenül, hogy minimális a spam mértéke, és ha lehet, ehhez ragaszkodnék egyelőre.
  2. Mindazonáltal a korrekt tájékoztatás jegyében olykor érnek új kihívások, mint például ez is. Azt hiszem, azzal próbálok reagálni, hogy kiemelve megjelenítek a lap tetején egy figyelmeztetést az oldalon olvasottak értelmezésével kapcsolatban.

hunvista, kösz a tippeket, és a továbbiakban is bátorítanék mindenkit, hogy ossza meg tapasztalatait, akár névtelenül is, de arra kérnék tanusítson némi objektív visszafogottságot, másrészt pedig ha lehet, minél több részletet közöljön arról, hogy miért járt pórul valamelyik céggel, vagy miért ajánlana valakit.

webcenter ws domaincenter

2008. 01. 14. 18:21 · Névtelen hozzászóló →

Ez egy trágya szolgáltató! Akinek nem tünt fel egy és ugyan az! Az sg forum tulajdonosa csinálja a szolgáltatást és mediafogásként van két domaine és látszólag két szolgáltatása holott egy és ugyan arról van szó csak a hülye emberekről huzza le a bőrz az egyik szolgáltatásával! Ilyen egyszerű!

A nagy szolgáltatók mint interware ensim t-szar és még sorolhatnám a nagy pénzes halakra vadásznak a kis usereket leszarják ha jön jön ha nem nem de ha jön ne sok vizet kavarjon mert repül! Nagyobb forgalomnál már töbletdíjat kérnek szoval tré!

ezeket…

2008. 01. 14. 18:41 · Névtelen hozzászóló →

Ezeket mind végigjártad, és voltál „kis user” meg „nagy pénzes hal”, hogy ilyen jól tudod?Fent leírták, hogy ua. a kettő.Nyomós érvek ezek a rossz szolgáltatás bizonyítására: „Az sg forum tulajdonosa csinálja”, „egy és ugyan arról van szó”. Így már értem azt is (bár nehéz): „hülye emberekről huzza le a bőrz az egyik szolgáltatásával”.Egyre inkább érdekel.. ha ennyire szúrja valakinek a szemét!

ügyfelek hehe

2008. 01. 15. 08:07 · Névtelen hozzászóló →

én csináltam régebben barátommal tárhely szolgáltatást azért… vannak olyan emberek akik csak mert problémájuk volt a szolgáltatóval vagy egy személlyel tele írják az összes fórumot 100 néven csak hogy kárt okozzanak a szolgáltatónak. ÖRÜLÖK, hogy ezen az oldalon nem csak a szolgáltatók felé van kritika hanem a USERek felé is. Nagy százalékban a fórumokba én úgy látom elégedetlen ügyfelek írnak. Pl ha van egy szolgáltatónak 100.000 ezer a másiknak 100 ügyfele, akkor vajon statisztikailag kire jön a több anyázás?:)

domaincenter

2008. 01. 15. 08:17 · Névtelen hozzászóló →

Én nem hiszem, hogy a Domaincenter olyan rossz lenne, mert te azt mondod. 🙂 Valszeg valami gagyi tárhelyszolgáltató lehetsz, aki lejáratja egyik legjobb konkurensét. A mediacenter csinálja, ami nem mondható trágyának, konkrétan a legprofibb szolgáltató, nagyon komoly oldalak gazdáinak van ott tárhelye, és mindenki meg van elégedve vele (én is).

domaincenter

2008. 01. 15. 13:45 · Névtelen hozzászóló →

Ez a névtelen írosgatás egyébként eléggé hiteltelen, mert honnan tudnánk, hogy te nem a domaincenter-nél dolgozol-e… szerintem ez a fórum nem túl mérvadó a szolgáltatók megítélése szempontjából. Persze egy-egy dühös ember kiélheti magát, hogy kicsinyes bosszút álljon, de építő jelleget nem látok benne. Az a csak dícsérős rendszer szimpatikusabb 🙂 persze azt is lehet manipulálni.

newbie

2008. 01. 16. 07:34 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Még nem béreltem tárhelyet ezé a tanácsotokra lenne szükségem. Ami mindenképen fontos lenne nekem: PHP, MySQL, .htaccess, webalizer vagy hasonló, phpmyadmin, kb 100 MB tárhely, gyors server, és ne legyen drága. Egy egyszerű weboldal csinálok, kevés látogatóval.

Előre is köszi!

newbie

2008. 01. 16. 07:47 · Névtelen hozzászóló →

Szia!

Háát itt eléggé elfogult arcok vannak, de nem kell aggódnod a helyzet nem olyan tragikus, mint látszik. Azért általában az ami neked kell mindenhol megvalósítható. A legegyszerűbb, ha azt választod, amelyik leg szimpatikusabb 🙂

Összeesküvés elmélet

2008. 01. 17. 04:59 · Névtelen hozzászóló →

SZerintem a tárhely szolgáltatók itt egymásnak írogatnak egymást szídják és magukat dícsérik és az Oldalgazda a Fő Fő Főnök az egész Tárhely birodalom feje aki az oszd meg és uralkodj elv alapján átveszi a hatalmat a Tárhely SZolgáltató Nemzedék felett és totális hatalmat magára öltve leviszi majd 1 Ft ra a 100.000 GB os Dual Xeonos Hp szerveres tárhelyeknek az árát, tönkretéve ezzel a konkurenciát és végtelen élvezetet nbyújtva a felhasználónak. Neve Tájhelycrosoft 2008 XXXL Millenium Future leszÉs aki itt véleményt alkot az ha nem figyel a végén belőle is tárhely szolgáltató (kolonca) lesz!

Nemkéső tüntetnünk kell! Ki az utcákra!

2008. 01. 17. 05:05 · Névtelen hozzászóló →

winchestereket és amigákat a kézbe, követeljük a ….

Összeesküvés elmélet

2008. 01. 17. 05:07 · Névtelen hozzászóló →

Ma ilyen mesélős nap van. :)Majd az egész birodalomra vételi ajánlatot nyújt be Gates úr Smith ügynökkel a jobbján. Ezt meghallva Google János szól a szupererőkkel felvértezett barátainak és hatalmas csatát vívnak Minas Tirith falai előtt. Eközben jómunkásember Skájvóker Lajos a halálcsillag fedélzetén sörözik Győzikével és gyönyörködnek a porráégő adatközpontok izzó routereinek villódzó fényében. 🙂

Re: Összeesküvés elmélet

2008. 01. 17. 09:00 · OldalGazda →

Csodálatos az emberi elme, amikor szárnyal! Sajnos, én -bár többször próbáltam magamhoz venni-, se a Csillagok háborúját (Ratovi zvijezda), se a Gyűrűk urát (Gospodar prstenova) nem sikerült befogadjam, ráadásul általános iskolás koromban olvastam utoljára Asimov-ot is, úgyhogy nem biztos, hogy veletek tudok ezekbe a magasságokba emelkedni. Igazából nem is, csak a műveletlenségemmel próbálom elkendőzni, hogy kellemetlenül rátapintottatok az igazságra…Mindenesetre sok szeretettel várom a szerkesztőségbe a jobbnál jobb alkotásokat a „Oldalgazda a Fő Fő Főnök az egész Tárhely birodalom feje” című rajz és fotosop pályázatra az e-mail címemre.

Összeesküvés elmélet

2008. 01. 17. 09:01 · OldalGazda →

Ja, és látom, [Google János] már pár nap alatt mondai magasságokba emelkedett… 🙂

Google Alapítvány

2008. 01. 17. 09:14 · Névtelen hozzászóló →

Google János és Google Tibor szimplán a Google Alapítvány tagjai. A tárhelyszolgáltatók dícsérete (amely az internet hasznára válik), és az általuk, real time, minden keresésnél összeállított találati listák (nincs is algoritmus, mindig Google Tibor, és Google János számolja ki) csupán azt szolgálják, hogy manipulálják az emberíségét, hogy az Alapítvány (amely valójában a Google) által jónak gondolt útra lépjünk. Ennek egyik legfontosabb eszköze az internet, ezért kell itt is dícsérni a tárhelyszolgáltatókat, és a találati listákat összeállítani. De ott van a média is, nem véletlen, hogy a Google már a mobiltelefonokba is be akar szállni saját oprendszerrel, talán majd Google tv-k lesznek. És a GoogleAlapítvány tervei úgyis valóra vállnak, még ha nem is sikerül mindent felvásárolniuk, hiszen ezt már megírták Hari Seldon legnagyobb utódjai, általunk ismert nevén Larry Page, és Sergey Brin, akik Google Tibort, és Google Jánost foglalkoztatják, de nem csak őket: Google Gates is közülük való, ha hiszitek, ha nem. Page és Brin 1996-os tanulmánya tulajdonképpen a pszichohistória továbbfejlesztése volt, ezért mondom, hogy nincs is algoritmus, olyannal sose foglalkoztak. De ezt sajnos nem tudhatjuk, akik tudják, azokat a Google Alapítvány elteszi láb alól, már jönnek is a Google-fiúk, mert már előre tudták, hogy ezt meg fogom írni.

Google Alapítvány

2008. 01. 17. 09:19 · Névtelen hozzászóló →

Knock-knock Neo! Follow the white rabbit!

fotóbolt

2008. 01. 17. 09:21 · Névtelen hozzászóló →

Mit kap a nyertes? Ha személyesen megismerkedhet Google Jánossal és Tiborral, akkor már neki is látok a psnek!

GoogleSoft WindBay 32

2008. 01. 17. 12:19 · Névtelen hozzászóló →

Én egy merőben új fejlesztést szeretnék ilyen cégnév alatt futtatni, melynek a lényege, hogy Keresve Taláhatunk! Micsoda forradalmi áttörés! Google Jánossal már aláírattam, (kis ráhatással) egy „Tibort átverjük és kisemmizzük, mert én jobb vagyok” szerződést. Részvényopciók MLM 2200 as formában még vásárolhatóak, de pszt… úgy hallom valaki…jaj ne a tervem lelepleződöt!!!áá az „egész Tárhely Birodalom feje” titkos likvidáló csoportja rájött a tervemre, mostaztán már a Final Fantasy 254 sem segíthet rajtam!!! neee…egy újabb egyszerű polgár ötlete korrumplódik a Guglihoz!!ááá szinte érzem hogy megerőszakolnak! napi 8 órás munkát kínálnak havi 500 ezerért.ne.neeeeeeeeeem.deformálódokÜdvözlöm, Google Ügyfélszolgálat, Miben segíthetek?

Hirdetem a jót

2008. 01. 17. 12:26 · Névtelen hozzászóló →

tegye fel a mancsát aki azért ment már fel direktbe fórumozni, mert valamivel oly annyira megvolt elégedve hogy az embertársainak is jót akart? pl: Én nemrég olyan finom kacsasültet rendeltem és ettem, hogy hihetetlen! Rendeljetek ti is kacsasültet!(nehogy mivel nem témábavágó a hozzászólás megjegyzem, az XY tárhely szolgáltató förtelmes!!!!!:) )tudom rossz vicc:(

re: Hirdetem a jót

2008. 01. 17. 13:02 · Névtelen hozzászóló →

Kicsit off, de idevág.Mikor a feleségem terhes volt és később míg kb. 3 hónapos nem lett a gyerek, a fórumokból „megtudott” dolgoktól mindketten (én tőle) kiborultunk. Ki az aki beírja egy fórumba, hogy minden rendben, szépen fejlődik a gyermek, semmi gond nincs vele, átalussza az éjszakákat, semmi betegséget nem kapott el… stb. ?Szóval ezek alapján dönteni… Ha végügnézzük a szolgáltatókat, több száz van, ha mindet ide írnám, egy idő után mindre írna valaki rosszat. Jót max. reagálásként a rosszra…

re: Hirdetem a jót

2008. 01. 17. 13:26 · Névtelen hozzászóló →

akkor az nyer akinek sok gyereke van – akinek sok ügyfele van – sokat rendel kacsát 🙂

re: Hirdetem a jót

2008. 01. 17. 18:59 · Névtelen hozzászóló →

Magadról általánosítasz tömegekre, amelynek semmi alapja. Attól, hogy neked nincs 10 mp.-ed, miután egyébként is írogatsz ide, hogy miután e-mail értesítést kaptál, hogy ide írtak valamelyik szolgáltatóról valamit, ahol esetleg te is vagy, oda beírj valamit, az nem jelenti azt, hogy a többi 100 hozzászóló is így van vele. Igen, én pl. írtam már be jókat a szolgáltatómról.

tár hejj

2008. 01. 17. 20:58 · Névtelen hozzászóló →

Nekem meg a tárhelyszolgáltatóm gyereke ma hozott kacsát! Finom volt!Tehát ez jó.Ideírjam a nevét?

re: Hirdetem a jót + tár hejj

2008. 01. 18. 06:02 · Névtelen hozzászóló →

szerintem senki nem általánosított senkire (bár lehet ez már általánosítás) én egy kérdést olvastam, tehát csak fel kellett volna tenned a mancsod!Ideírhatod a nevet, de akkor számíthatunk rá hogy sok kacsás tárhelyet rendelnek tőle.

tár hejj

2008. 01. 18. 07:34 · Névtelen hozzászóló →

Az előzőt nem én írtam…Na mindjárt bejelentkezem…

na tehát

2008. 01. 18. 07:47 · CsillagPor →

Én csak a tár hejj – et írtam, csak lusta vagyok bejelentkezni.A lényeg, hogy szerintem is csak a rosszakat írják meg az emberek általában, de mint láthatjuk vannak kivételek.A kacsás csávó meg természetesen vicc volt, és a szolgáltató pedig a szidott interneteuropa, amivel nekem sincs semmi gondom (egy ótvar defacing-et kivéve, de akkor az oldal még nem tartott ott, hogy különösebb bevétel kiesés lett volna, azóta gond lenne, de jó egy éve minden rendben), 2005-től nyomják, egyre javul, vannak kisebb problémák, de ennyiért… ?!Kimaradás még nem volt, és valóban minden gondom 24 órán belül intéződött.

No ebben volt jó is rossz.

na tehát

2008. 01. 22. 04:10 · OldalGazda →

Az interneteurope-ről született pozitív és negatív vélemények átkerültek az Interneteurope bejegyzésbe.

akkó itt mi lesz?

2008. 01. 23. 03:17 · Névtelen hozzászóló →

megszűnik a társalgás? és Gugli János és a kacsák maradnak már csak nekünk:)?

akkó itt mi lesz?

2008. 01. 23. 03:23 · Névtelen hozzászóló →

Á dehogy, mindenki az oldalgazda által meghirdetett fotósopp 🙂 konteszten munkálkodik.

Joomla tárhely

2008. 02. 05. 08:23 · djarni →

Van valakinek valami véleménye, konkrét tapasztalata a cimben említett tárhelyről? A leírások alapján egész ígéretesnek tűnik, de számomra egyelőre zsákbamacska..

2GB webtárhely, 3GB e-mail, korlátlan aldomain, adatbázis.. 7Gbit/s belföldi, 2Gbit/s nemzetközi hozzáférés.. Ajándék 1500weblap sablon, amit mondjuk nagy szükségem nincsen, dehát ajándék..Mindez meglehetősen jó áron.

Ezek az adatok nekem egyelőre „túl szép, hogy igaz legyen” kategóriába tartoznak. Szóval véleményeket, tapasztalatokat várok, amennyiben vannak..

Üdv.

Joomla tárhely

2008. 02. 05. 10:48 · Névtelen hozzászóló →

Amit te írsz nem a joomlatarhely.hu, hanem a joomlawebtarhely.com, amelyet egy kis cég csinál valami Nyúl nevű faluból. Joomlatarhely.hu hírnevén akar felnőni, amelyet effektíve a mediacenter csinál. gyakorlatilag ellopták a koncepciót, olyan szinten, hogy még a hirdetési szövegek is ugyanazok mint a joomlatarhelynél.

Ha joomla cms-t használsz akkor érdemesebb a joomlatarhely.hu maradni, ők adják a tárhelyet a joomla magyarországnak, joomla egyesületnek, stb. picit hitelesebb…

Joomla tárhely

2008. 02. 07. 10:32 · djarni →

Köszi a segítséget, ezt az infót nem tudtam. Egyébként nem használok joomla cms-t, magam csinálom, fejlesztem a honlapot. Jobban szeretem ezt, mert igy teljesen átlátom a kódot. Egész egyszerűen csak szolgáltatót akarok váltani. Jelenleg az atw-nél vagyok, mint fizetős. Elvégre komolyabb problémám nem volt vele. Csak hát mégis jobb a tudat, hogy nem olyannak fizetek, aki egyébként ingyenes tárhelyet is biztosít mások számára. A mediacenter csinálja a joomlatarhely.hu-t is? Az oldalgazda által kiemelt, összegyűjtött szolgáltatók hozzászólásait mind elolvastam, és úgy látom a mediacenterről eddig csak jót írtak. Csak én is ugy vagyok vele, hogy félek újat kipróbálni, mert akkor megint min. 1 évig ott kell legyek, ha van gond, ha nincs. Az zavaró csak, hogy az e-mail postafiókok számát korlátozzák. Első ízben a silihost tetszett meg, de ugy látszik, egy reklámszövegnek sem kell nagyon bedőlni, hanem inkább a tapasztalatokra kell a voksot letenni. És a silihostról nem mondtak jókat hozzászolásokban. Egyébként tudja valaki, hogy a mediacenternél mekkora lehet az sql adatbázis mérete? mert azt nem látom feltüntetve a honlapjukon.A következő kérdést az Oldalgazdának címzem (amennyiben zavarhatom pár percre): látom, írtad, hogy ez az oldal openhosting-nál van. Esetleg van magyar tárhelyszolgáltató, amit te előnyben részesítenél?Üdv.

Re:Joomla tárhely

2008. 02. 07. 10:57 · OldalGazda →

Nem zavarsz egyáltalán, de nem részesítek előnyben egyik magyar tárhelyet sem, mert nem nagyon használtam még egyiket sem. Ha mondjuk az OpenHosting bedőlne, akkor átmennék talán mondjuk ide: http://www.slicehost.com/ ugyanis én eléggé speciális technológiát használok szerveroldalon, amit sajnos nem hosztolnak minden bokorban, mint pl. a mysql+php kombót, ezért magyar szolgáltatók a méretgazdaságosság elve miatt nem tudnak a külföldiekkel versenyképes ajánlatot adni.

Joomla tárhely

2008. 02. 07. 14:41 · Névtelen hozzászóló →

sztem ezen cégek ügyfélszolgálata minden kérdésedre választ ad :)Nekem van 3 helyen weblapom, köztük van a joomlatárhelynél is egy joomlám, most 120 megás az adatbázisom, eddig nem szóltak…

Nem értem

2008. 03. 01. 20:08 · Névtelen hozzászóló →

Én azt nem értem, hogy-hogy merik beleírni a szerződésbe hogy korlátlan adatforgalom, mikor nem az. A magyar cégek nem félnek, hogy beperelik őket? Mert ez nyilvánvalóan csalás és szélhámosság. Én csak külföldit javaslok, legalább ott lehet tudni, hogy mennyi az annyi.

tárhelyszolgáltatók

2008. 03. 03. 11:28 · Névtelen hozzászóló →

Érdekemes kicsit a tárhelyszolgáltató fejével gondolkodni.

Akik olcsók, azok olcsójánosokat keresnek nagy számban, viszont ne is várjunk tőlük komoly ügyfélszolgálatot, mivel olcsó árakból ezt nagyon nehéz kihozni.Nem nagyon zavarja őket ha elmegy egy ügyfél, mert jön másik kettő.

Akik drágábbak, nagy eséllyel komolyabb kiszolgálást végeznek, mert kevesebb ügyfelük van, zavarná őket ha elmennének a nehezen megszerzett ügyfelek.

Ez az egész a piac szegmentálásáról szól, nektek kell eldönteni milyen tárhelyet akartok, milyen minőségben.

Ha már elég profitod van, akkor nyilván a saját szervert meg kell lépni.Nekem pl van saját szerverem a saját cuccokhoz, paranoid beállításokkal, viszont a levelezéseket tárhelyen nyomatom, mert mindig a levelezés a macerás, nem a webhosting.

szánalmas . cfm.hu

2008. 03. 04. 17:17 · Névtelen hozzászóló →

itt osztom meg Veletek a tapasztalatom, ami elég rossz a cfm.hu -val kapcsolatbanbénák gyülekezete az egész, pl.: nemrég egy délelőtt 2 óra kiesést okozott egy áramszünet, majd tönkrement egy 15K-s szünetmentesük mert forditva kapott fázist, 2 óra kiesés a viktor hugo-ban? viccmásik 2 óra kiesés volt a szünetmentes cseréjehétvégén el akarsz intézni náluk vmit, esélytelen, hogy megcsinálják

pedig előző hozzászóló szerint aki sokat kér az jót kínál… hát itt ez (jót kínál) nem teljesül.halkan megjegyzem, hogy szerintem kerüljétek őket, és az itt felsoroltak közül válasszatok, és persze ez az én saját véleményem, ami lehet szubjektív, de őszinte.

re: cfm.hu

2008. 03. 05. 15:23 · Névtelen hozzászóló →

ööööö dedikált szarságuk:

Napi backup – dvd – 60 000 Ft(tegyük fel 40 gb-nál többet nem mentenek azaz 10 100 Ft 30 nap = 30 000 Ft )de ez extrém dolog sztemkicsit el vannak szállva…

re: cfm.hu

2008. 03. 05. 15:24 · Névtelen hozzászóló →

szóval 10 x 100 x 30 nap, csak a csillagot nem vette be…

servage.net

2008. 05. 25. 16:03 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!En angliaban hosztoltam ceges oldalt egeszen par nappal ezelottig majd ket ev hosszon.Eves szinten kb.90 fontert adnak 0.5 terra helyet,no meg a fel vilag megvan igerve.A baj par napja tortent mikor is a komplett oldal az osszes allomannyal egyutt elszalt,egy szep ures fokonyvtar fogadott.Az igert es arban foglalt backup termeszetesen csak mese,megmagyarazni keptelen ugyfelszolgakkal talaltam magam szembe,sot mikor mar orjongtem a meregtol egyszeruen nem valaszoltak tobbett.A legjobb tanacsuk hogy toltsem ujra az oldalt,a gaz az hogy en megbiztam bennuk es bar az adatok zome megvan,igy is hatalmas a karom.Backup!Keszitsen mindenki alapos biztonsagi mentest,barmilyen jo is a szolgaltato,hiszen nemlatsz at a kabelen,hogy valoban mentenek-e?

Angliai tárhely

2008. 05. 25. 19:35 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok! Sajnálom, hogy így jártál. Ettől az esettől eltekintve tudsz ajánlani valamilyen megbízható angliai hosztot?

Re: Angliai tarhely

2008. 05. 26. 16:19 · Névtelen hozzászóló →

Jelen pillanatban en is keresgelek igy kotottem ki ezen az oldalon 🙂 Igazabol masodjara nemakarom elkapkodni a valasztast.Kerdesedre valaszolva eddig a „bionic-hosting” tunik jonak, live help,backup,es nem draga. Keress ra a gugliban reszletek az oldalukon.Ar szempontjabol nekem meg a „godaddy” cimu tarsasag szimpatikus,de nem fogom a minoseget az ar mogerakni.Minden jot.

Re:Joomla tárhely

2008. 05. 26. 16:40 · Névtelen hozzászóló →

Re:Joomla tárhely —OldalGazda, Thu, 07 Feb 2008 10:57:20 -0500 reply

slicehost.com-on vegul is egy fullos linuxot kapsz amin azt csinalsz amit akarsz? Vilagositson fel valaki legyen kedves 🙂

Re:Joomla tárhely

2008. 05. 27. 05:17 · OldalGazda →

Igen, a VPS gyakorlatilag azt jelenti, hogy van egy linuxod, és azt csinálsz vele, amit akarsz.

Oldalgarázda?

2008. 06. 05. 18:44 · Névtelen hozzászóló →

Oldalgazda az interneteuropes topicot levette a nyitóról. Vajon miért, valami érdekeltség? Ez így rohadt hiteles…

re: Oldalgarázda?

2008. 06. 06. 02:53 · Névtelen hozzászóló →

Gyakorlatilag semmi másról nem is szól már ez az oldal, csak a fent említett topicról.Egyáltalán senki nem érdekel, se jó, se rossz vélemény. Keresőoptimalizálás, adsense… ilyesmi, ez érdekel(ne), mert ugye kb. ezért téved ide az ember. Aztán felíratkozik a hírlevélre, RSS-re és Interneteuropa, Interneteuropa töménytelen mennyiségben.

2008. 06. 06. 03:55 · Névtelen hozzászóló →

Hát ez így elég sajnálatos, ezt egy mértékadó oldalnak gondoltam eddig. De hát magyarországon vagyunk, ne várjunk ennél jobbat 🙁

2008. 06. 06. 03:58 · Névtelen hozzászóló →

Józsika, miért veszed le a kényes topicokat a nyitóról?

Re:

2008. 06. 06. 04:48 · OldalGazda →

Nincsenek kényes topicok, nem veszem le őket a nyitóoldalról, ha nem kérdeznéd több bejegyzésnél ugyanazt, akkor egyszerűbb lenne az életem.

Egyesek elhamarkodott véleményével kapcsolatban meg csak annyi reakcióm lenne, hogy mindenkivel szemben próbálok jóindulatú lenni, ezért nem szoktam olyanokat posztolni, hogy képzeljétek már micsoda dolog, XY szolgáltató pont most hívott fel, hogy szedjem már le a cégére rossz fényt vető hozzászólásokat, mert ők nemtom milyen nagy céggel állnak egyébként kapcsolatba, és ha jó fej lennék, akkor tudnának nekem sokmindenben segíteni, stb. stb., meg én már nem is emlékszem, hogy milyen szöveggel próbáltak bizonyos hozzászólások levételére rávenni, de egy dologban biztosak lehettek: nem kerültek le az ominózus hozzászólások.

Rosszindulat

2008. 06. 06. 06:18 · Névtelen hozzászóló →

A nyitóoldalról – annak jobboldali oszlopából – akkor „tűnik el” egy téma, ha a legutolsó hozzászólásnak nincs címe (ahogy jelen pillanatban ez áll az Interneteurópás oldalra). Ez láthatóan egyfajta „bug” a rendszerben.

De van, akinek jobban esik, ha zsigerből cenzúrára gyanakodhat, meg „Józsiká”-zhat lekezelő stílusban.

RE:

2008. 06. 16. 04:22 · OldalGazda →

Akkor mostantól minden, webtárhellyel kapcsolatos bejegyzéshez csak bejelentkezett felhasználóként lehet hozzászólni.

Szerverek elérhetősége

2008. 08. 01. 10:52 · hunvista →

Folyamatosan napirenden van a téma, ajánlok két lehetőséget a szerverek elérhetőségének az ellenőrzésére: http://hunvista.net/2008/08/szerverek-elerhetosege/ Az eredmény lehet megnyugtató vagy a szolgáltató orra alá dörgölheted.

webhostIcon

2008. 09. 16. 05:19 · Akron →

Ismeri valaki a webhostIcon-t?Néztem a tárhelycsomagjaikat és találtam egy ilyet:kiegészítő lehetőségek: fix IP cím: xxx Ft/hó

Ezekszerint a tárhelynek amit hostingolni fogok nem fix az IP címe??? Nem értem? Vagy ez egyébként máshol is így van?Ez jelenthet gondot? Érdemes így tárhelyet bérelni? Tarthatok valamitől?

webhostIcon

2008. 09. 16. 07:33 · OldalGazda →

Biztos, hogy fix IP címe lesz az oldaladnak, csak az nem biztos, hogy hány más domain lesz még azon az IP címen. Gondolom, itt arra gondoltak, hogy kapsz egy saját IP címet, amin csak a te domained van. Szerintem kérdezz rá náluk.