Tárhely kiválasztása

szeptember 23, 2005

Dinamikus? Statikus? Fizetős? Ingyenes?

Az alábbiakban néhány megfontolás következik az optimalizált weboldalak elhelyezésére szolgáló tárhelyek kiválasztásával kapcsolatban.

Statikus tárhely

A statikus tárhely lényege, hogy a webszerverre feltöltött dokumentumokat a szerver mindenféle számolás, változtatás nélkül adja vissza a látogatóknak, tehát az egyszer feltöltött oldalak csak akkor változnak meg, ha pl. egy módosított oldalt töltünk fel saját gépünkrõl. E technika legnagyobb hátránya, hogy nélkülözi az interaktivitás minden formáját (pl. nem lehet hozzászólni), emellett szerkesztésük is idõigényesebb, legtöbbször kézzel történik, nem pedig Tartalomkezelő rendszerrel. Emiatt a statikus tárhely komoly, sok lapból álló weboldalak létrehozására nem alkalmas. (Képzeljük csak el, hogy az index.hu lapjait egyesével szerkesztgetnék…)

Elõnyük, hogy fenntartásuk – legfőképp a tárhely – olcsóbb, mint a dinamikus oldalaké, ez az elõny azonban a technika fejlődése miatt vélhetõen a jövõben egyre csökkenni fog.

Olcsósága miatt kisebb oldalméret esetén esetleg lehet létjogosultsága ennek a technikának is, de csupán maximum pár tucat oldalból álló webhelyek létrehozásánál. Modern, JavaScript-re alapuló technikákkal – mint például a TiddlyWiki-vel – statikus tárhely esetén is a dinamikus tárhelyhez hasonló felhasználói élményt érhetünk el bizonyos területeken.

Dinamikus tárhelyek

Csak nagyon kis, pár oldalas weblapok esetén van létjogosultsága a statikus weboldalak használatának (mert nem kell megtanulni egy tartalomkezelő/szkriptnyelv működését, és olcsóbb a tárhely hozzá), mivel a modern weboldalnak számos olyan kötelező eleme van, amihez elengedhetetlen a Tárhely kiválasztása használata (pl. hozzászólások, keresések), továbbá a szkriptek futtatására alkalmas tárhely általában a Tartalomkezelő-rendszerek üzemeltetéséhez is nélkülözhetetlen.

Egy statikus tárhelyre feltöltött oldal mindaddig változatlan marad, mindig ugyanolyan formában, csoportosításban tölthető le, amíg mi ezt meg nem változtatjuk. A dinamikus tárhelyen található tartalmat azonban a látogatók is módosíthatják, és különféle módon kérhetik le. A dinamikus webhely ennek megfelelően jóval több törődést, folyamatos adminisztrációt kíván mind az üzemeltető, mind a szolgáltató részéről; ezért létrehozása és fenntartása is drágább, mint a statikus honlapoké. Például a Tartalomkezelő rendszert installálni, esetleg megírni vagy testre szabni, majd olykor frissíteni kell. A Hozzászólások engedélyezése esetén például nemcsak az értelmes észrevételek megválaszolására kell időt szánni, hanem az értelmetlenek kitörlésére is.

Ingyen vagy pénzért?

Az Ingyenes webtárhelyek sok szempontból problematikusak lehetnek, ezért csak korlátozottan használhatóak optimalizált oldalak üzemeltetésére. Érdemesebb helyette Fizetős web tárhelyet választani.

Összegzés

Ha ismerünk valamilyen szkriptnyelvet, akkor adott, hogy milyen típusú tárhelyre van szükségünk, és így csak az ár számít, no meg az érte nyújtott egyéb szolgáltatások. Ez utóbbiak közül a legfontosabb a jó Látogatottsági statisztika, ami gyakorlatban azt jelenti, hogy az adott szolgáltató az AWStats statisztikát szolgáltat. A Keresőoptimalizálás szempontjából fontos lehet továbbá, hogy lehet-e Aldomaineket létrehozni, továbbá megoldható-e, hogy az oldal a www aldomain nélkül is elérhető legyen.

Nem elhanyagolható szempont a tárhely megbízhatósága, illetve az, hogy az esetlegesen fellépő problémák esetén mennyire gyors az ügyfélszolgálat. Minden tovább marad elérhetetlen egy oldal, annál rosszabb helyezéseket érhet el a keresőkben. Ha ugyanis egy oldal elérhetetlen, vagy hibaüzenettel reagál, akkor az nem felétlenül tűnik el a Találati rangsorból ha ezidő alatt a Keresőrobotok „tudomást szereznek” a problémáról, viszont hosszabb-rövidebb időre visszaeshetnek a webhely pozíciói.

A „Tárhely kiválasztása” című bejegyzést 2005. 09. 23. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2010. 07. 18., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Domain

2007. 08. 05. 10:08 · Névtelen hozzászóló →

Szia!

Én abban szeretném segítségedet kérni, hogy: éppen végeznénk egy domain regisztrációt a T-Online-nál,de felmerült, hogy nem lesz-e probléma a keresés szempontjából a .com tartománynév. Jobb lenne a .hu, keresi-e a com-ost is a kereső, ha mondjuk „magyar oldalak” szűkítést állít be a delikvens?

Köszi!Adéladel.buri@gmail.com

Domain

2007. 08. 06. 04:04 · OldalGazda →

Túl nagy jelentősége nincs, talán a .hu jobb ötlet lenne. A magyar oldalaknál megjelenhetnek magyar nyelvű .com végződésű webhelyek is a Google-ben.

Hello!

2007. 12. 30. 19:44 · Névtelen hozzászóló →

Bizonyos szavaknál nagyon jó helyezést ér el a weboldalam, ha tárhelyt szeretnék változtatni, nem fog megváltozi a helyezésem is?Válaszod előre is köszönömGábor

Hello!

2007. 12. 31. 04:05 · OldalGazda →

Nem, csak arra kell ügyeljél, hogy személyesen ellenőrizd, hogy az új szerver nem valami vízéren van-e. a viccet félretéve, néhány extrém esetet kivéve (pl. hogy nem megy a szerver) semmilyen befolyással sincs a tárhely a helyezéseidre.

Webserver külföldön

2008. 03. 06. 15:28 · Névtelen hozzászóló →

Kedves Oldalgazda!Lehet, hogy ezt már megkérdezték Tőled, akkor elnézést kérek…Weboldalunk amerikai szerveren fut, .hu végződéssel. Igaz-e az az állítás, hogy a Google keresőmotorja először a hazai szervereken lévő weboldalakat rangsorolja előbbre a találati listán a külföldiekkel szemben?Köszi!

Webserver külföldön

2008. 03. 07. 07:10 · OldalGazda →

Szerintem nem igaz, én nem hiszek legalábbis benne. Kipróbálni nem próbáltam ki, hogy ez így van-e. Igazából én nem látom azt a lehetséges összefüggést, hogy mi köze van egy szerver elhelyezkedésének az általa kiszolgált tartalom minőségéhez, értékéhez, és ezért nem tartom valószínűnek, hogy számítana. Mellesleg ez is pontosan ilyen webhely, és hát sokfajta kulcsszóra elsők között van.

re: Webserver külföldön

2008. 03. 07. 09:06 · Névtelen hozzászóló →

Szvsz mérhető befolyása, hatása egy külföldi vs hazai webservernek csak a nagyipari seo-ban van

én pont ezért kizárolag hazaival dolgozom a hazai piac fele orinentált lapjaim esetében, de ez az info, hogy hazai így elég kevés, ugyanis itt is vannak különbségek, leegyszerüsítve: pistike host vs 3 millás server…

Egyetértek az oldalgazdával

2008. 03. 07. 12:45 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem az, hogy milyen ip-je van a szervernek, illetve, hogy hol helyezkedik el fizikailag, semmit nem számít. Pl. ha nemzetközi oldalt üzemeltetnél, pl .com vagy .net. Akkor hol helyeznéd el a weblapodat? Olyan hogy nemzetközi ország nem létezik!!

re: Egyetértek az oldalgazdával

2008. 03. 07. 13:35 · Névtelen hozzászóló →

Mindennek a root-ja az USA-ban van! a .hu-nak, a .ch-nak is!

re: Egyetértek az oldalgazdával

2008. 03. 07. 13:57 · Névtelen hozzászóló →

külföldi szerver, magyar célközönség…

komolyan, olyan mint 100 megabitpersec, vagy dedikált port nem létezik? ez talán nem befolyásolja? hogy a francba ne befolyásolná…

domain véződés

2008. 03. 08. 06:56 · Névtelen hozzászóló →

gyakorlatilag a google nem figyeli a végződést csak atartalmat ha magyar nyelvű az oldal akkor azt oda sorolja be…….üdvlexorcanada

új tárhely

2008. 04. 29. 03:39 · mocivince →

Kedves Oldalgazda!Egy fontos és sűrgős kérdésem lenne. A tárhelyszolgáltatónk minden előzetes figyelmeztetés nélkül levette a honlapunkat a tárhelyről. Most nem részletezem miért, de úgy gondolom, nem volt fair a megoldása, már több éve itt vagyunk, fizetjük a szerintem nem is olcsó (30.000.-Ft/év/200Mb) díjat, csak most késtünk a befizetéssel. A lényeg az, hogy a honapunk összes oldala a fontos kereső szavakra az első 10 találatban van. Ha új helyre vinném az oldalt, akkor ez befolyásolja-e a rangsorban elfoglalt helyét?Sürgős lenne a válasz, mivel jelenleg nem található az oldal a weben.

re: új tárhely

2008. 04. 29. 04:01 · Névtelen hozzászóló →

Nem Oldalgazda vagyok, de nem a válasz.Gondolom azért ő is ír majd.

RE: új tárhely

2008. 04. 29. 04:08 · OldalGazda →

Vannak, voltak, lesznek olyan hitek és spekulációk, hogy a helyezés függ attól, hogy milyen IP-n található egy adott webszerver, de szerintem ennek az esetek 99%-ban nincs különösebb jelentősége. Inkább csak abból szoktak ilyenkor fakadni a problémák, hogy — különösen egy összetettebb konfig esetén — nem sikerül mindent pont ugyanúgy beállítani, mint volt.

új tárhely

2008. 04. 29. 05:19 · mocivince →

Köszönöm a válaszokat!

tárhely svájcban

2008. 05. 04. 14:35 · Névtelen hozzászóló →

sziasztok, egy svájci oldal fejlesztésére kaptam megbízást, ott élő magyaroktól. Keresőmarketing szempontból, meg kényelmi szempontból is jobb lenne ha svájci tárhelyen hostolnám a tárhelyet, és foglalnám be a .ch-s domaint. Ötlet, vagy ezirányú tapasztalat valakinek? Megbízható svájci tárhely? Köszi!

tárhely svájcban

2008. 05. 04. 17:46 · Névtelen hozzászóló →

En semmikeppen nem bonyolitanam a dolgot azzal, hogy svajcban hosztoltatok egy oldalt, ha egyebkent semmi kozom az adott orszaghoz. Ha nagyon muszaj, akkor foglaltatnek egy domaint ott a megbizommal, (elkepzelheto, hogy csak svajciban mukodo ceg vagy ott elo maganszemely tud foglalni domainnevet a ch ala, nemtom), majd beallittatnam a dns-eket ugy, hogy a sajat magyqr/amerikai, stb. tarhelyemre mutasson a domainnev. Szoval se keresomarketing, se kenyelmi szempontok nem jatszanak szerepet a tarhely fizikai helyenek megvalasztasanal altalaban. (Ha pl. Japanban vagy Kinaban jatszanad el ugyanezt, akkor azt javasolnam, hogy vegyel ott tarhelyet, mert toluk azert vagyunk fizikailag is annyira tavol, hogy szamit mar az elerhetoseg szempontjabol, hogy hol hosztoljak az oldalt.)

magas árkategóriás tárhely

2008. 09. 18. 14:34 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok, hirtelen el kellene költsek kb. 40-50 ezer forintot (költséget kellene csináljak :-), ezért keresek egy olyan dinamikus tárhelyet, ami nem a legolcsóbbak közé tartozik, de ezért cserébe kiváló a szolgáltatásuk (ügyfélszolgálat, megbízhatóság, jó kezelőfelület, stb.) Ezért a pénzért mindössze két-három Drupal alapú oldalam lenne maximum 50MB MySQL igénnyel.Tudtok ilyen felső kategóriás szolgáltatót?

lol

2008. 09. 19. 02:33 · Névtelen hozzászóló →

Drága tárhely annyi van, mint égen a csillag. :)De ha kell, szívesen adok én számlát, szép magyar módon megbusinesselhetjük, hogy mindketten jól járjunk. 🙂

magas árkategóriás tárhely

2008. 09. 19. 02:49 · Névtelen hozzászóló →

OK, tudom, hogy van sok drága tárhely, én most olyat keresek, ami az árat kiváló szolgáltatással kompenzálja 🙂

javaslat

2008. 09. 19. 03:09 · Névtelen hozzászóló →

Én a lantennél vagyok évek óta, egy rossz szavam neincs rájuk, van drága csomagjuk is 🙂 itt az uptime:webhostingstuff.com/uptime/LantenTarhely.html

Tárhelyek

2008. 09. 19. 04:39 · Névtelen hozzászóló →

hxxp://hunvista.net/linktar/w-bet%C5%B1/webt%C3%A1rhely/

Tárhely

2008. 09. 21. 18:54 · Névtelen hozzászóló →

Ha megbízható tárhelyet keresel, akkor én a webtar.hu -t tudom javasolni.Nem a legolcsóbb, de 6 év alatt még nem tapasztaltam fennakadást a weboldalamban. Ha bármi kínom volt, mindig gyorsan, készségesen segítettek.

Legjobb tárhely

2008. 09. 22. 06:48 · Névtelen hozzászóló →

Ha megbízható tárhelyet szeretnél, akkor én az éntárhelyszolgáltatócégem.hu -t tudom javasolni. Legjobb!

magas árkategóriás tárhely

2008. 09. 27. 21:29 · Névtelen hozzászóló →

Az 12web.hu-t javaslom, gyakorlatilag 100% uptime-om van. Külföldön melózom (Svájc és Hollandia), és a külföldre ugyan annyira gyors mint belföldre.

2008. 10. 22. 11:35 · Névtelen hozzászóló →

A legjobb: hostgator.com

hostgator

2008. 10. 23. 10:26 · btamas →

Légyszi aki a hostgatort használja, írjon már pár sort róla, személyes tapasztalatot . Ahogy nézem a baby csomagjuk kínál: unlimited: webspace, bandwidth, domain, mysql…stb, és mindez 7,95$/mo , ami ha kétszázzal is szorzom csak havi 1600ft. Ez igaz lehet? Miért nem mindenki ezt hasznlja? Van vagy 20 lapom szerte az országban, érdemes átvinni őket? htaccess megy? Mi a csapda? Vagy nincs is? Köszi előre is.

Ez sem gyenge…

2008. 10. 23. 12:47 · Névtelen hozzászóló →

…érdemes megnézni teljesen full és olcsó hxxp://hunvista.net/linktar/search.php?keyword=5000+MB&opt=0&Submit3=Mehet

Bocs lemaradt

2008. 10. 23. 12:49 · Névtelen hozzászóló →

és ami nem mindegy az ügyfélszolgálat 30 percen belül válaszol és érdemben segít! ez tapasztalat!

hostgator

2008. 10. 23. 14:33 · Sajt →

Hát nekem már sikerült náluk úgy átlépni a keretet hogy bannoltak (nem töröltek, csak nem volt elérhető a weboldal). Azthiszem kivételesen nem is a sávszéllel volt a gond hanem sok cput vittünk. Sehol sem tökéletes :)De különben jó szolgáltatás, megbízható, cpaneles megszokott felület, nekem bejön.

hostgator

2008. 10. 27. 10:34 · Névtelen hozzászóló →

Én is a hostgatornál vagyok 6-7 domain -el, mindig minden tökéletesen működött eddig, cpanel tökéletes.

Sajt, megkérdezhetem mi kellett a ban eléréséhez? Én úgy vagyok vele, hogy ha akarok még pár oldalt regelek még egy csomagot, csak nem tudom ezen meddig mehetek még el?

svájcban dolgozol?

2008. 10. 28. 09:11 · Névtelen hozzászóló →

hello:) Te aki Svájcban és Hollandiában melózól és ehhez a topichoz szóltál hozzá (magas árkategóriás tárhely — Sat, 27 Sep 2008 21:29:22 -0400) érdekelne a kiléted, vagy legalábbis egy e-mail cím. Linképítés kapcsán keresek svájci kontaktot. gzs

HostingCreator

2008. 10. 29. 16:34 · Névtelen hozzászóló →

Hello mindenki!Most keszülök tárhelyet vásárolni és kérdezném, h mi a véleményetek a HostingCreatorról(tarhelykeszito.hu)?

vpsplant.com

2008. 12. 20. 06:06 · Névtelen hozzászóló →

Rendeltem egy VPS-t a vpsplant.com-nál. PIM-nek hírdetett webfelületet adnak, így nem csak az ssh konzolon keresztűl tudok hozzáférni. Árban hasonló mint egy webtárhely ára, viszont én egy teles értékű fedorát kaptam fix IP-vel.

vpsplant.com

2008. 12. 20. 13:19 · OldalGazda →

Köszi, ez egész korrekt árnak tűnik. Nem derült ki az előző hozzászólásból, hogy ez a vpsplant egy magyar szolgáltatás.

vpsplant.com

2008. 12. 20. 15:06 · Névtelen hozzászóló →

Hát őszintén szólva, már van vagy 40 weblap mögöttem, de halvány fogalmam sincs miről szól a ez a hozzászólás. VPS,PIM,SSH,FEDORA – ??Azért én ezek nélkül is egész jól elvagyok.

🙂

2008. 12. 20. 16:00 · Névtelen hozzászóló →

:-)A VPS a Vakulj Paraszt System, a PIM az a Petőfi Irodalmi Múzeum, az SSH az egy biztonságos kagyló, a Fedóra pedig a neve a drágának aki egy mesebeli lény.:-)

A 40 weblap közül biztos nem volt még baja egyiknek sem akkor, a szerveren lévő általad ismeretlen oldalak adatforgalma miatt.

vpsplant.com

2009. 01. 12. 04:22 · Névtelen hozzászóló →

ha van tapasztalat a vpsplant.com-al kapcsolatban szívesen venném, ha lehet domainnel csakhogy ne a szolgáltató fényezze magát, az is érdekelne, hogy valóban egy működő rendszert kap e a júzer amit csak használatba kell venni

VPSPlant tapasztalat

2009. 01. 18. 17:47 · Névtelen hozzászóló →

Üdv!Nincs senki, akinek a VPSPlant-tel lenne tapasztalata?Nagyon érdekelne a dolog, mert lehet, hogy igénybeveszem a szolgáltatásukat, és nem szeretnék beleszaladni valami csúnyaságba.

VPSPlant tapasztalat

2009. 01. 18. 23:38 · Névtelen hozzászóló →

Szerettem volna kipróbálni. Írtam emailt, kérdem van e teszt időszak. Válaszolt ügyfélszolgálat hölgy, hogy persze. Ezután kedves ügyfélszolgálat hölggyel kb. 4-5 számomra értelmetlen levélváltás és feladtam. Arra gondoltam mi lesz itt probléma esetén, ha egy átkozott teszt kérése sem egyszerű. Ha valaki sikeresen vette ezt az első akadályt engem is érdekelne milyen a világ a hölgyön túl.

USA vs. HUN a Google szívat!

2009. 02. 14. 15:41 · Névtelen hozzászóló →

Rettentő dühös vagyok. Másodszor fordul elő, hogy amerikai szerverről magyar szerverre hozok weboldalt. A látogatók száma kétszeresére emelkedett az Adsense bevétel a felére csökkent. Én már az első alkalom után is azt a logikát sejtettem, hogy azok ott Magyarországon majdhogynem a tizedét keresik, mint az USA-ban, elég lesz nekik a fele bevétel is. Örülnek majd annak is. Hát nem. Kivágom az Adsense hirdetéseket. Ez elvi kérdés. Tapasztalatból írom szívatnak minket. Kellene már valami szervezkedés. Mondjuk 1 napra levehetné minednki az Adsense hirdetéseket és akkor meglátjuk mi lesz a magyarországi %-os reklámpiaci részesedésükkel. Ez annak is megérné, aki jelenleg azt hiszi, hogy a maximumot hozza a részvételből. Hát nem. Ugyanúgy magyar nyelv, magyar hirdető, magyar látogató és kétszeres forgalom emelkedés után fele pénz csak azért, mert magyar és nem USA szerveren van egy weblap. Sőt, tulajdonképpen nyegyedelték a bevételt. Pontosan attól a naptól amikor haza költöztem. Mint említettem másodszor fordul elő ugyanez. Düh és gyűlölet van bennem, de lesz*rom, mert szerencsére nem ebből veszek kenyeret viszont felháborít, hogy büntetnek, mert magyar vagyok.

re: USA vs. HUN a Google szívat!

2009. 02. 14. 16:41 · Névtelen hozzászóló →

Erről valaki (ha van olyan) leírhatná a tapasztalatait, mert ettől már csak akkor lenne kisebb a klikk/cent ha én fizetnék!Szóval még valaki? Azonkívűl azt is, hogy (mondjuk az ajánlatoknak utána tudok nézni) melyik amcsi szerver biztosítja ide is ua. a sávszélességet. Bár… azt se tudom kipróbálni, hogy az itt hostolt ott hogy megy :-).

Szóval ez, ha így van tényleg durva, pakolok ki mindent az USA-ba, ráadásul ha jól láttam itt-ott az ár is kedvezőbb.

USA szerver

2009. 02. 19. 10:43 · Névtelen hozzászóló →

Melyik amcsi szolgáltatót tudod ajánlni ( tapasztalat alapján esetleg). Én a globat.com-nál vagyok 3 hete de olyan lassu, hogy szinte használhatatla. Szerencsére van pénzvissza garancia. Csak eddig nem mertem váltani, mert nem tudtam, hogy ez csak egyedi eset, vagy az összes ilyen lassú. Valami olyat keresek, ami nincs korlátozva forgalmilag. A tárhely nem fontos, hogy nagyon nagy legyen.

USA szerver

2009. 02. 19. 11:24 · hunvista →

A Linktárban http://www.hunvista.net/linktar/ van egy banner jobb oldalt fent. Azt keresed és én azt ajánlom.

USA szerver

2009. 02. 19. 11:34 · hunvista →

Jut eszembe van Coupon hozzá, már nem emlékszem pontosan, de jelentős kedvezményt kapsz rá. Írj ha kell.

USA szerver

2009. 02. 19. 11:44 · Névtelen hozzászóló →

Köszi a tippet! Első ránézésre tetszik és a kupon is érdekelne:)

USA szerver

2009. 02. 19. 11:52 · hunvista →

Írj és küldöm http://www.hunvista.net/2008/11/03/impresszum/

vpsplant

2009. 03. 30. 17:02 · Névtelen hozzászóló →

Én kaptam accountot, kpróbáltam azután megrendeltem. Nekem egy (vagyis) 3GHz-es processzorom, 25G diszkem és 1G memóriám van most. Üzemeltetek rajta 5-6 EJB-s weboldalt és egy Oracle Express-t. A CPU bőven elég egyenlőre. A PPP egy offline webes felületet takar. Virtuzzot használnak, nekem tetszik, hogy VPS és mégsem csak egy SSH konzolt kell bűvölnöm. Az ügyfélszolgálat valóban elég szőke, de a technikai problémákat megoldják 1-2 órán belűl. Technikai személyzettel csak e-mailben lehet kommunikálni, ez hátrány viszont becsületükre legyen mondva, hogy nekem mostani március 28. munkanapon is felvették a telefont, és elkészítették a megrendelésemet. Másokat fel sem tudtam hívni. Most azon gondolkozom, hogy rendelek még egy kisebb VPS csomagot tartalék homokozónak amire felpakolok egy CVS-t a fejlesztéshez.

vpsplant.hu / vpsplant.com / 12web.hu

2010. 03. 24. 01:58 · Névtelen hozzászóló →

Az Activesoft világa szép az szőke hölgyön túl is, feltéve, hogy a szolgáltatás működik. Idén már másodszor fordul elő 1,5 napos leállás. :(Bővebben a HUP-on írnak róla, írd be a google-be, hogy „vpsplant behalás hup”.